Három hónapig nem lesz képernyőn a médiahekket elkövető MTV-s riporter

  • narancs.hu
  • 2017. július 10.

Fekete Lyuk

Gyógyszerre ivott szegény, meg hát meleg is volt.

Az egyik legviccesebb közszolgálati tévés pillanatot hozta össze Bencze Péter a hétvégén, mikor a bajai halászléfőző versenyről érdekes módon és állapotban jelentkezett be élőben, amit az MTV-s munkatársai kénytelenek voltak lekeverni. A történtek persze így is mosolyfakasztóak:

Bencze sorsáról ezek után mára virradóra döntött az MTVA. A reggeli műsorban így kiderült, hogy az ittasnak tűnő élőző riportert három hónapra leveszik a képernyőről, Bencze a műsorban elmondta, vírusos megfázása miatt gyógyszert szedett, és elfogadott egy, azaz egy pálinkát, mert a bajai vendégszeretetnek még ő sem tudott ellenállni, valamint a nagy meleg is megártott, ez okozhatta a galibát.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.