Nő a vidéki fesztiválok állami támogatása

  • narancs.hu
  • 2017. július 9.

Fekete Lyuk

Ennek az M1 illuminált állapotba került riportere biztosan nagyon örül.

A kormány tovább növeli a fesztiválfinanszírozásra fordítható összeget, pontosan 250 millió forinttal. A pénzből főként vidéki és határon túli rendezvények részesülhetnek."Mára elmondható, hogy Magyarország komoly fesztiválhelyszínnek számít Európában. A fesztiválok támogatásával a kulturális kormányzat célja a kulturális turizmus és az erre épülő iparágak erősítése mellett az, hogy a magyar emberek minél több kulturális és közösségi élményben vehessenek részt" – mondta Rétvári Bence az MTI-nek – reméljük itt nem olyan közösségi élményre gondolt az államtitkár, amilyet várhatóan a vizes vébé megnyitója fog majd nyújtani.

Lehet, hogy elefántok is lesznek az úszóvébé megnyitóján, de egyelőre csak a Fuck you! biztos

Valaki elfelejtett szólni Orbánnak, hogy a „vizes vébé" nem az olimpia, s még csak nem is szülinapi zsúr a Pancho Arénában. A múlt hetünk kétségtelenül az úgymond vizes vébé jegyében telt, s elég vidáman, igaz, minket is kétségkívül lesújtott Emeli Sandé lemondása, ám egyszersmind persze fel is villanyozott, hogy a viszonylagos népszerűségű előadó helyett melyik igazi világsztárt sikerül pár nap alatt leakasztani a minden bizonnyal a teljes további karrierjükért küzdő szervezőknek...

A fővárosban az Emmi kiemelten kezeli a Budapesti Tavaszi Fesztivált és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált, amelyek hosszú távú finanszírozását jövő évtől kormányhatározatban rögzítik.

És mi van a köztévé részeg riporterével, aki olyan állapotba került a Bajai Halfőző Fesztiválon, hogy az már a szerkesztőknek is kínos volt?

Elkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál

Kábszika adázsba'

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.