A Fidelitas elnöke szerint nem baj, hogy a fiatalok tömegével akarják elhagyni ezt az országot

  • narancs.hu
  • 2017. június 26.

Fekete Lyuk

Orbán is ezt mondja, mit mondana hát Böröcz László!?

„Interjút” adott a Magyar Hírlapnak Böröcz László, a Fidelitas nevű stand-up comedy formáció elnöke. Magára a beszélgetésre tényleg nem érdemes sok szót vesztegetni, csak a szokásos duma arról, hogy igazából minden szép és jó, az ország fejlődik, a Fidelitas népszerű, és még az is rendben van, hogy a szervezet nógrádi képviselői az év legfelfoghatatlanabb jelenetét produkálták a kamerák előtt.

Ugyanakkor az elnök úgy bagatellizálja a kivándorlás jelenségét, hogy azt még a kalandvágyról hadováló Orbán Viktor is megirigyelné: „Sok támadás éri a kormányt amiatt, mennyi fiatal megy el külföldre. Itt azonban ki kell emelni két fontos dolgot. Egyrészt regionális jelenségről van szó, ugyanis a számok azt mutatják, hogy Közép-Európa valamennyi országából viszonylag sok fiatal költözött Nyugat-Európába az utóbbi évtizedben. Viszont még mindig nálunk a legalacsonyabb a fiatalok elvándorlásának aránya. Van miért bizakodnunk, míg Nyugat-Európában húsz százalék körül mozog a fiatal állástalanok száma, Dél-Európában pedig még ennél is jóval magasabb ez az arány, addig Magyarországon jelenleg a nyugat-európai érték fele, amire méltán lehetünk büszkék. Másrészt azzal semmi gond nincs, ha valaki más országban is szeretne tanulni, dolgozni. A szüleink generációja is erről álmodott, sokat küzdöttek azért, hogy ezt a lehetőséget a gyermekeiknek megteremtsék. Az az ország előnye is, ha a tudást, tapasztalatot hazahozzák és itthon kamatoztatják.”

Böröcz László

Böröcz László

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Aha, persze, „hazahozzák” meg „itthon kamatoztatják”… A Hír Tv szerencsére emlékeztet a Publicus Intézet friss felmérésére, mely szerint a magyarok 15 százaléka, 1 millió 200 ezer ember tervezi, hogy a jövőben külföldön vállal munkát, elsősorban a magasabb bérek miatt. Szóval Böröcz Lászlónak biztosan van miért bizakodnia.

(Magyar Hírlap via Hír Tv)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.