A KDNP levelét megírta: Nem tetszik neki, hogy Donald Tusk Márki-Zay Péterrel találkozott

  • narancs.hu
  • 2021. december 3.

Fekete Lyuk

Tusk persze azzal találkozik, akivel akar, de azért mégis...

Levelet írtak a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) vezetői Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének, amelyben kifejezték aggodalmukat, amiért Tusk csütörtökön találkozott Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölttel Varsóban.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott, Semjén Zsolt KDNP-elnök, valamint Hölvényi György, a párt nemzetközi ügyekért felelős alelnöke és európai parlamenti (EP) képviselője által írt levélben felhívták a figyelmet arra, hogy az ellenzék az Európai Néppárt tagpártjának, a KDNP-nek politikai ellenfele. Majd kiemelték azt is, hogy szerintük

Ez az ellenzék és annak jelöltje folyamatosan gyalázza az EPP egyik legrégebbi kelet-közép-európai tagpártját.

Azt is kihangsúlyozták, hogy Donald Tusk egy olyan emberrel tárgyalt, aki nem rendelkezik saját párttal, csak egy politikai platform jelöltje. Mint írják, "ennek a platformnak tagja az a Jobbik, amely még röviddel ezelőtt is nyíltan antiszemita, szélsőjobboldali pártként lépett fel Magyarországon, és a párt EP-képviselője - aki ma is tagja az Európai Parlamentnek - néhány évvel ezelőtt a zsidó képviselők listázását kérte a magyar Országgyűlésben."

Sérelmezték, hogy a több mint nyolcvan tagszervezetet, illetve partnerszervezetet tömörítő EPP elnöke a találkozót a tagsággal folytatott mindennemű előzetes egyeztetés nélkül tartotta meg.

Majd azért hozzátették, hogy

Donald Tusk azzal találkozik, akivel jónak látja.

"Azonban az Európai Néppárt szabályzatával és hagyományával teljesen ellentétesek a közös sajtótájékoztatójukon a EPP elnökétől elhangzott mondatok, amelyek szerint a néppárton belül együtt kíván működni a magyarországi ellenzékkel, amelyet a néppárt megbízható és a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerének tart."

Levelüket azzal zárták, hogy a KDNP évtizedek óta tagja az EPP-nek, de ilyen vagy ehhez hasonló eset még nem fordult elő. Reményeiket fejezték ki, hogy ez a jövőben is példa nélküli eseményként kerül be az Európai Néppárt történetébe.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.