Alföldi Róbert kitüntetést kapott az MSZP alapítványától

  • narancs.hu
  • 2019. március 15.

Fekete Lyuk

A jeles színész-rendező Szabad Sajtó Díjat kapott.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke átadták a Szabad Sajtó Díjat.

false

 

Fotó: MTI

A kitüntetettek: Gál J. Zoltán, újságíró, politikus, egykori kormányszóvivő, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője, Rózsa Péter Déri János-díjas újságíró, egyetemi tanár és  Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész, műsorvezető, rendező.

(forrás: MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.