Az államtitkár megüzente, hogy a melegek nem alapíthatnak családot

  • narancs.hu
  • 2018. július 1.

Fekete Lyuk

Majd a veszprémi érsek elmondta, hogy van pozitív és negatív másság.

A Református Egyházi Napok kaposvári fórumbeszélgetésén szólalt fel tegnap Novák Katalin, a kormány család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, hogy nagyon fontos dolgokat osszon meg a közönséggel.

Bár a rendezvény témája nem ez volt, Novák az MTI tudósítása szerint valamiért elég sokat beszélt a meleg párokról. Szerinte stabilan kell állnunk a jövőben is a házasság értéke mellett, mert fennáll a veszély, hogy amikor „egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről”, jelentsen ez bármit is.

Fenyegető jeleket is lát Novák, amelyek megpróbálják megbontani a család egységét, de ettől annyira mégsem kell tartani a kormánypárti politikus szerint, ugyanis ezek „a média által jelentős mértékben felnagyítottak”.

Novák még arról is beszélt, hogy „amikor az élet továbbadásának szentségéről, a férfi és nő házasságban betöltött szerepéről, hagyományos férfi és női szerepekről beszélünk, a nyilvánosan szereplők óvatosan fogalmaznak, mert félnek attól, hogy a homofóbia vádjával illetik őket, akkor is, ha a legegyértelműbb összefüggéseket mondják ki”. Például ha meleg párok örökbefogadási jogáról van szó, megtorpanni látszik a logika. Amúgy pedig szerinte „szabad bátran beszélni nyilvánvaló kérdésekről”.

false

 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Újabb fontos, bár elég érthetetlen gondolat: „az, hogy egy nőnek legyen gyereke, emberi jogként jelenik meg, valójában a gyereknek van joga ahhoz, hogy legyen édesanyja és édesapja”.

Nem szabad elfeledkeznünk a többségről, amelynek értékei és a gyerekvállalás mellett határozottan ki kell állni; a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi – magyarázta Novák, aki a tiszta vízhez hasonlította a családot: bár az üdítőitalokat sokat reklámozzák, a vizet e nélkül is minden gyerek szereti.

A fórumon felszólalt Márfi Gyula veszprémi érsek is, aki azt a gondolatot osztotta meg, hogy van pozitív és negatív másság. Azt mondta, hogy a „fiú más, mint a lány, ez pozitív másság, ma ezt el akarják törölni”. Az egynemű partnerek pedig szerinte nem alternatívái a házastársaknak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.