Deutsch a kizárásáról szóló kezdeményezésről: kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát

  • narancs.hu
  • 2020. december 2.

Fekete Lyuk

"Az ellenem irányuló támadás valójában Brüsszel bosszúja."

"Harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért" – így kezdi már-már szívhez szóló közleményét Deutsch Tamás arról, mit gondol, hogy aláírásgyűjtés indult az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában a fideszes képviselő kizárása érdekében, amiért a Gestapo és az ÁVO gondolatrendszeréhez hasonlította Manfred Weber néppárti frakcióvezető egy kijelentését.

"A kizárási kezdeményezés kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát."

 

Deutsch nem viccel. Ahogy az ok-okozati összefüggésre is gyorsan fényt derít.

"Az ellenem irányuló támadás valójában Brüsszel bosszúja a jogállamiságinak mondott mechanizmus magyar és lengyel elutasítása miatt. A harmincak akciója pontosan megmutatja, miért is kell minden eszközzel elutasítani a készülő "jogállamisági" büntetőmechanizmust. Ugyanazt akarják majd ugyanis csinálni Magyarország ellen, amit most néhányan ellenem terveznek, mondvacsinált okok alapján akarnak büntetni."

Szerinte "a kettős mérce alkalmazásának is tankönyvi esete ez a politikai akció, hiszen tavasszal épp Donald Tusk, a pártcsalád elnöke volt az, aki személyében és durván megtámadta Orbán Viktort, amikor egyenesen lenácizta őt". Fájlalja, hogy a kizárását kezdeményezők közül akkor senki nem emelt szót a Néppárt elnökének "sokkoló és szégyenteljes megnyilatkozása ellen", most viszont őt politikai retorzióval fenyegetik. Úgy látja, "mindenfajta személyeskedés nélkül, egy gondolkodásmód kritikáját fogalmaztam meg. A kezdeményezők fanyar humorára vall, hogy a kizárási javaslatukban a szólásszabadságról beszélnek, miközben éppen azért akarnak megbüntetni engem, mert szabadon elmondtam a véleményemet."

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.