Elon Musk fideszes EP-képviselő segítségével terjeszt hazugságot

  • narancs.hu
  • 2025. január 12.

Fekete Lyuk

Az éppen Európa ügyeihez is értő üzletember László Andrással kapcsolódott össze egy rövid időre az interneten.

Az amerikai választás után az európai választásokat célba vett Elon Musk megtalálta a legmegfelelőbb forrásokat a hülyeség terjesztéséhez a közösségi médiában: a megafonos propagandistából fideszes EP-kéviselővé vált László Andrást.

A világ leggazdagabb embere László gondolatait felhasználva jutott el addig, hogy az általa birtokolt X-en azt az álhírt terjessze, az Európai Unió elitje törölné a német választás eredményét, ha az AfD nyerne.

A hazugság kibogozására a Telex szánta rá az időt: Musk előbb diktátorozva osztotta meg a lengyel PiS párthoz köthető propagandaoldal, a Visegrad24 videóját, amiben Thierry Breton arról beszél, hogy „így tettünk Romániában, és ezt természetesen így kell tennünk Németországban is, ha erre szükség van”. Ebből le is vonta azt a következtetést, hogy a román választáshoz hasonlóan a februári német választás eredményét is érvényteleníteni akarja az EU. Majd ebbe becsatlakozott László András, aki arról írt, hogy a liberális elit meg akarja szüntetni a demokráciát, ha nem tetszik neki a választás eredménye, Musk pedig retweetelte ezt azzal, hogy „Pontosan”.

Az persze nem meglepő, hogy az egy ideje nyíltan a szélsőjobboldali AfD-t futtató Musknak fogalma sincs az EU tisztviselőiről, az viszont meglepő, hogy Lászlót sem zavarta, hogy a diktátornak kikiáltott Breton jelenleg semmilyen pozícióval nem rendelkezik. Ami ennél is jobb, a videón Breton nem arról beszélt, hogy az EU érvénytelenítené  a román választást, hanem arról, hogy a digitális szolgáltatási rendelet minden tagállamra vonatkozik. Ez az a rendelet, amely miatt az Európai Bizottság valóban eljárást indított, de nem Románia, hanem a TikTok ellen, azt pedig a román alkotmánybíróság döntötte el, hogy a tavaly novemberi elnökválasztás első fordulóját érvényteleníti, mert az első helyen végző Calin Georgescu kampányát orosz beavatkozással szervezték.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.