Egy pillanatra már-már emberségesnek látszott a Fidelitas, de kiderült, hogy csak feltörték az oldalukat

  • narancs.hu
  • 2018. április 1.

Fekete Lyuk

A kormánypropagandának mégsem mernek ellenállni.

Egy darabig azt hihettük, hogy az ózdi Fidelitas együtt érző is tud lenni, és tényleg elítélik, ahogy Andy Vajna lapja egy egészen undorító cikkben próbálta meg egy halott lány ügyét is belekavarni a kampányba. Először a Bors írta azt, hogy szerintük a tavaly szerelemféltés miatt meggyilkolt borsodnádasdi lány az ózdi jobbikos polgármester, Janiczák Dávid kiskorú szeretője volt. A polgármester cáfolt, de ez persze nem érdekelte a kormánypárti sajtót.

Ezek után szombaton az ózdi Fidelitas Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, amely szerint sajnálják, hogy „a sajtószabadságot meglovagoló »firkászok« ilyen témájú és hangvételű cikkekkel zavarják húsvét áldott ünnepét. Ez NEM a mi politikai stílusunk. Továbbá felszólítjuk a cikk íróját, hogy az érintettektől kérjen elnézést, és javasoljuk, gondolkozzon el, megfelelő szakmát választott-e!”

Feltörték nekik

Feltörték nekik

Fotó: Az ózdi Fidelitas Facebook-oldala

Az egyébként egy normális országban kicsit sem meglepő posztra a Magyar Nemzet figyelt fel, mint ahogy arra is, hogy a bejegyzést vasárnapra eltávolították az ózdi Fidelitas oldaláról, így csak egy napig hihette azt a közvélemény, hogy tudnak normálisak is lenni a kampányban. Vasárnap már azt közölték, hogy feltörték az oldalukat, amellyel kapcsolatban elindították a hivatalos eljárást. Eddig oké, tényleg nem szép dolog mások oldalát feltörni, de az ózdi ifjú fideszesek ezt követően nem azt írták, hogy tényleg nem kellett volna ekkora kreténségeket kitalálni arról, akit ők nagyon nem szeretnek. Végül ennyi futotta tőlük:

„Az ózdi Fidelitas elítéli Janiczak Dávidot, Ózd város polgármesterét. Ismételten felszólítjuk, hogy távozzon a közéletből és ne hozzon szégyent a városra folyamatos, megmagyarázhatatlan botrányaival, amelyek az elmúlt hetekben láttak napvilágot.”

És ezután elmentek egy jó kis közös plakátszaggatásra.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.