Hollik szerint nem először hördülnek fel a kormány „tényekkel alátámasztott” kampánya miatt a bevándorláspártiak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. február 23.

Fekete Lyuk

Brüsszel a magyar határvédelemre nem, de a Soros-szervezeteknek ad pénzt – fogalmazott.

Brüsszel másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató „Soros-szervezeteket” bőkezűen támogatja – mondta föl a kötelezőt a kormányszóvivő szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István emlékeztetett, a magyar miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez, mivel Magyarország nem csak saját, hanem az Európai Unió külső határait is védi. A határvédelmi költségek a kérelem benyújtásakor több mint 270 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg pedig azóta emelkedett - tette hozzá.

A kormányszóvivő közölte, Brüsszel hosszú levelezés után először a magyar költségek egyharmadát hagyta jóvá, és ígéretet tett azok kifizetésére, majd később ezt visszavonta, és csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig egyetlen fillért sem fizetett. A brüsszeli bizottság lassan két éve „húzza az időt, keresi a kifogásokat”, célja pedig, hogy ezeket a pénzeket ne fizesse ki Magyarországnak – fogalmazott Hollik István.

„Úgy látszik, nem volt hiábavaló, hogy közel negyvenszer látogatták meg a Soros-szervezetek az Európai Bizottság különböző vezetőit és biztosait” -–mondta. A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy az Európai Parlament (EP) idén januárban fogadta el azt a jelentést, amely szerint a „következő hét évben megháromszoroznák a Soros-szervezetek támogatását, így azok még több migránst tudnának behozni Európába.”

„Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk” - jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszel legitimitása „gyenge lábakon áll”.

Hollik István kérdésekre válaszolva elmondta, a bevándorláspárti politikusok bevándorlók behozatalával gyarapítanák Magyarország népességét, nem pedig családpolitikai intézkedésekkel, ahogy a kormány. A magyar kabinet ugyanis mindent megtesz a családok megerősítésért, azért, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen egyet a szegénységgel - közölte.

„Lemondott egy náci jobbikos, és beültettek a helyére egy másik nácit” – válaszolta a kormányszóvivő a jobbikos Szávay István parlamenti helyét átvevő Bencsik János korábbi kijelentéseire vonatkozó kérdésre. „A Jobbiknak semmi sem akadály, a hatalomért, pénzért mindenre képesek” – mondta, majd megjegyezte, amennyiben a Jobbik következetes párt lenne, akkor Bencsik János mellett Gyöngyösi Márton sem lehetne már a tagjuk.

Hollik István egy másik reakciójában úgy fogalmazott, az európai bevándorláspártiak nem először hördülnek fel a kormány tényekkel alátámasztott tájékoztató kampánya miatt.

it”

Azt hitték, vége a sorosozásnak?

Tévedtek. Ha egy üzlet beindul... Az európai parlamenti választásokra készül a Fidesz, ezért a kormány „tájékoztató akció" néven kampányba kezd. A kampány célja, hogy „leleplezzék a bevándorlást ösztönző brüsszeli terveket", ami annyiban mindenképp kihívás, hogy ilyen tervek nem léteznek. De ha egyszer már, a tavalyi országgyűlési választások előtt bejött ez a fajta kampány, nem érdemes változtatni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.