Kásler Miklós az ősi magyar hitvilágot és a keresztény hagyományt ötvözve mond köszönetet a pedagógusoknak

  • narancs.hu
  • 2020. december 17.

Fekete Lyuk

Tulajdonképpen azt is mondhatta volna, hogy kösz.

A közösségi hálóra került fel csütörtök délután egy Kásler Miklós által jegyzett levél, melyben az emberi erőforrások minisztere a pedagógusoknak mond köszönetet odaadó munkájukért, gyaníthatóan az ünnepek közeledte alkalmából. A „Tisztelt Pedagógusok, Óvodapedagógusok!” megszólítással induló szöveg rögtön az első mondattal megadja az alaphangot:

„Az emberiség történelmében Krisztus születése valódi fordulópontot jelentett.”

Ugyan ma még nem minden magyar iskola tartozik valamelyik egyházhoz, de ez láthatóan az állam oktatásért is felelős miniszterét a legkevésbé sem zavarja. Elképzelhető, hogy ő már arra a nem is olyan távoli jövőre készül, amikor csak egyházi intézményekben lehet majd tanítói képesítést szerezni – ahogy írtunk róla, van ilyen elképzelés, a szakszervezeti tiltakozás ellenére is.

De Kásler miniszter itt nem áll meg.

„A magyarság esetében a kereszténységgel való találkozással egy ősi kultúra lett teljes, egészült ki, szakralizálódott. A keresztény hit és az ősi magyar hagyományok mentén kialakult kultúránknak szellemében jött létre és fejlődött a magyar oktatás, a magyar iskolarendszer” – írja.

Nem egészen világos, hogy milyen összefonódásra gondol, mint ahogy az sem, hogy mindennek milyen köze van a mai oktatáshoz, de talán nem is kell mögé mélyebb értelmet látni.

A tehát sámándobos-őskeresztény alapú magyar oktatás jelenlegi legnagyobb problémájáról, a vírushelyzetről egy kurta mondatban tesz említést az EMMI-vezető: „Különösen hálásak vagyunk az Önök erőfeszítéseiért az olyan időkben, amikor az egész világot sújtó járvány miatt új oktatási keretek között kellett helytállniuk és jó példát mutatniuk!”

Ezután visszatér az alaptémához: „Köszönöm Önöknek, hogy az év minden napján a krisztusi parancsoktól vezérelve, kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teljesítik küldetésüket a magyar oktatásért, a magyar ifjúságért.”

 

 
Az a bizonyos levél
 

A levélről feltöltött fotón nem látható keltezés, és bár a végén „meghitt ünnepi készülődést, áldott Karácsonyt, sikeres új esztendőt” kívánva búcsúzik Kásler, az sem kizárt, hogy egy rossz tréfáról van szó. Ugyanakkor semmi sem jellemzi jobban a magyar oktatáspolitika színvonalát 2020-ban, mint hogy egy ilyen levélről az is nagyon könnyen elképzelhető, hogy valódi. Tehát, hogy ez a hivatalos állami köszönetnyilvánítás, miközben a rettenetesen nehéz körülmények között dolgozó pedagógusok többszöri miniszteri ígéret ellenére sem kapják meg a nekik járó táppénzt.

Ha ez a levél így tényleg kiment, óriási a baj. Igaz, akkor is, ha nem.

(Fissítés: úgy értesültünk, hogy a levél valóban kiment a mai napon.)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.