A lengyel first lady csodásan húzta csőbe Donald Trumpot

  • narancs.hu
  • 2017. július 7.

Fekete Lyuk

Itt a kezem, hol a kezed?

A kézfogásairól (is) híres amerikai elnököt Emmanuel Macron francia elnök után ismét csőbe húzták, ezúttal ráadásul egy nő: Agata Kornhauser-Duda, a lengyel first lady.

Donald Trump csütörtökön látogatott Lengyelországba, a ma kezdődő hamburgi G20 csúcs előtt és szokásához híven széles gesztusokkal és erős kézfogásokkal szerepelt a kamerák előtt. Láthatóan megörült Andrzej Duda feleségének is, aki az elnököt ignorálva először Melania Trumpot, amerikai kolléganőjét köszöntötte, majd egy rövid kézfogással azért Donaldhoz is odafordult.

A csodás jelenetet és Trump elhíresült kézfogásait az alábbi videón nézegetheti - vigyázat, addiktív tartalom!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.