Kipakol a bajai lángosos: megnevezte melyik fideszes képviselő környékezte meg

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 13.

Fekete Lyuk

Az illető viszont tagad.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, egy fideszes képviselő megpróbálta rávenni a Baján nagy népszerűségnek örvendő Szabó Richárdot (akit a helyiek csak bajai lángososként hívnak), hogy induljon független polgármesterjelöltként a városban.

A bajai lángosos kipakol: így próbálta a Fidesz meggyőzni, hogy induljon a polgármesteri székért

Nem jött be. Szabó Richárd, a bajai lángosos néven elhíresült férfi a Facebookon tette közzé azt a beszélgetést, amikor egy helyi fideszes képviselő azt ecseteli, miért is kellene elindulnia polgármester-jelöltként, az ellenzéki jelölt ellen, szúrta ki a 444.hu.

Szabó előre kijelentette, hogyha az érintett fideszes nem kér bocsánatot, amiért meglehetősen kifogásolható módon beszélt az egyik ellenzéki politikusról, akkor nyilvánosságra fogja hozni a nevét. Mivel ez nem történt meg, ma kiderült, hogy az a Kovács Csaba áll az ügy mögött, aki 2013-ban egy botrányosra sikeredett választáson nyert, ahol meg kellett ismételni a voksolást, ugyanis bebizonyosodott, hogy a Fidesz utaztatta az urnákhoz az embereket, ezzel megsértették a kampánycsendet.

Kovács egyébként tagadja, hogy ő kereste volna meg Szabót: „Nem igaz, hogy én kerestelek meg egy ajánlattal. Egy elkeseredett, ellenzékben nagyot csalódott ember írt nekem (te), és bejelentette, hogy függetlenként fogja magát megméretni. (ezt valahogy kifelejtetted)” – olvasható Kovács Facebook-oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.