Kocsis Máté nem akar 14 éven felülieket látni kerülete játszóterein - Frissítve!

  • narancs.hu
  • 2017. június 6.

Fekete Lyuk

14 éves elmúltál? Betetted a lábad egy józsefvárosi játszótérre? Kétszázezer forint lesz!

Egy nagy ívű salátarendeletet nyújtott be Józsefváros önkormányzata a képviselő-testület elé, írja a Kettős Mérce. A rendeletcsomag a „közösségi együttélést” szabályozná olyan dolgokban, mint például ha valaki nem teszi ki saját ajtajára a lakása számát, akkor megbüntethetik 200 ezer forintra, illetve egyetlen kocsma vagy üzlet sem lehet nyitva este 10 után, ha nem kap engedélyt a lakóktól. A közösségi együttéléshez természetesen a közterek, azon belül a játszóterek is hozzátartoznak, amik a nyolcadik kerületben már így is kellőképpen le vannak szabályozva. (Például a kerület több terén tilos a labdázás. Igen, a labdázás!)

Ennek vége!

Ennek vége!

Fotó: MTI – Földi Imre

Na, de ha ez nem volt még elég: a rendelet egy pontja szerint az „a 14. életévét betöltött személy, aki játszóteret, játszótéri eszközt használ – kivéve, amennyiben az adott játszótérre vonatkozó házirend lehetővé teszi az adott játszótéri eszköz használatát –, megsérti a közösségi együttélés szabályát és kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal, vagy ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújtható”.

És hogy mindezt mi indokolja? A lakók, a gyermekek és a lakóközösségek védelme, a közösségi együttélés alapvető szabályainak lefektetése. Tehát ha lesz olyan ostoba a józsefvárosi képviselő-testület, hogy megszavazza a rendeletet, akkor az a 14 éven felüli személy, aki nem bír magával és beleül a hintába, netalántán a libikókára, bizony megszegi a kerületben érvényes együttélési szabályokat, és vagy ő (miből?), vagy apuka-anyuka fizethet.

De mi van akkor, ha apuka lemegy a négyévessel hintázni? Esetleg anyuka homokvárat mer építeni az ötévessel? Drága mulatság lesz ezentúl!

Cikkünk megjelenése után a Józsefvárosi Önkormányzati Sajtóiroda az alábbiakat juttatta el szerkesztőségünkbe.

Helyreigazítás

Tisztelt Szerkesztőség!

A KettősMérce blogra hivatkozva a mai napon írásuk jelent meg, mely forráscikk számos félrevezető állítást és sugalmazást tartalmaz.

A leírtakkal ellentétben a tények az alábbiak.

Józsefváros Önkormányzata idén év elején konzultációt folytatott le a kerületi lakosokkal közrendet érintő kérdésekben. A beérkezett több mint tizenegyezer válasz alapján, a kerületiek kéréseit teljesítve, a szükséges szakmai és társadalmi (rendvédelmi-, oktatási- és civil szervezetek bevonásával) egyeztetések lefolytatását követően az önkormányzat rendelettervezetet készített elő, melyet csütörtökön tárgyal a képviselő-testület.

Az Önök által is kiemelt, a játszótéri eszközök használatára vonatkozó tervezett új szabályokkal kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy a konzultáció során választ adók kétharmada szerint sokan vannak, akik nem rendeltetésszerűen viselkednek a játszótereken, rongálnak, kárt okoznak, viselkedésükkel veszélyeztetik a kisgyermekeket és ez ellen a kerületben élő szülők gyakran élnek panasszal. A meglehetősen cinikus és a valóságtól nyilvánvalóan elrugaszkodott „értelmezés”, miszerint a felnőttek be sem tehetik a lábukat a játszóterekre, egyszerű ostobaság és rosszindulatú félrevezetés. A szülő, kisgyermeket kísérő természetesen bemehet a játszótérre és közösen játszhat a kisgyermekkel, kizárólag az játszó eszközök ésszerű használata a cél.

Az idősebb gyerekek számára a kerületben számos sportpálya, sportudvar áll rendelkezésre, ahol focizhatnak, vagy bármilyen labdajátékot játszhatnak, emellett a közösségi ház és maguk az iskolák is rendszeres és sokféle szabadidős programokat szerveznek, ahol eltölthetik az időt iskola után.

Nyomatékosan kérjük, hogy írásukat a tények ismeretében helyesbítsék és egészítsék ki azt az önkormányzat álláspontjával.

Üdvözlettel:

Józsefvárosi Önkormányzat Sajtóiroda

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.