Kósa: „Lehet, hogy a zsidóknak jól esett nyilas vezért megszavazni”

  • narancs.hu
  • 2019. november 30.

Fekete Lyuk

A Fidesz-alelnök elemzett egy sort.

„A nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre” – mondta Kósa Lajos, aki a Fidelitas kongresszusán az önkormányzati választási eredményeket értékelte.

Az Mérce tudósítása szerint a Fidesz alelnöke továbbá azt mondta, az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal: „ a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.

Hozzátette: ez a „gyűlölet volt az a technikai eszköz, ami talán segítette az együttműködést, merthogy a Fideszt ezek szerint jobban utálják, mint a globalisták az antiglobalisták, vagy a nácikat a zsidók”.

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.