Megdöbbentő, véres jelenet a Király utcai gyorsétteremben

  • narancs.hu
  • 2017. október 16.

Fekete Lyuk

Teljes körű vizsgálat indult a megvert indexes újságíró ügyében

Szabó Zoltán az Index újságírója, tartalomfejlesztési vezetője, délelőtt facebook-posztban számolt be arról, hogyan verte meg őt a Király utcai KFC biztonsági embere, miután hiábavaló reklamációja után a panaszkönyvet kérte. „Elővettem a telefonom és szóltam a biztonsági őrnek, hogy felveszek mindent és most bemegyek, beszélek az üzletvezetővel, mert nem hiszem, hogy ez a KFC-ben a rendszerszintű panaszkezelés. A videó szerint ezután már csak annyit ismételgettem, hogy ez most komoly?

Beléptem az ajtón, majd felvettem videóra ahogy többször megüt, amíg a földre nem esek.

Ezután hívtam a rendőrséget. A biztonsági őrt garázdaságért állították elő, engem sértettként hallgattak ki, miután a szám több öltéssel összevarrták a balesetin” – írta Szabó, hozzátéve: „Semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy egyetlen pillanatra azt érezzem, hogy legalább a multinacionális nagyvállalatok nem úgy működnek ebben az országban, mint valami MGTSZ. Hogy hiába a rendszerszintű erőszakosság, meg hogy újból terjed, hogy hiába van igazad, kussolj, de legalábbis beszélj halkan, tisztelettel az elvtárssal, a kapitalizmus azért még működik, és képes kezelni az ilyen jellegű hibákat”.

false

 

Fotó: Facebook-Szabó Zoltán

A videó itt tekinthető meg, Szabó külön foglalkozik azzal is, hogy

Miért nincs ebből cikk az Indexen?

„Sokat gondolkoztam, hogy jó-e, ha ezt kiírom magamból, azzal a vicces felhanggal, hogy én vagyok jelenleg a magyar sajtó önkéntes KFC-szóvívője, a legnagyobb rajongó, erre még engem is laposra vernek. De aztán úgy döntöttem, hogy nincs is annál rosszabb, mint amikor az újságíró a lapot és a nyilvánosságot kalapácsként lengetve intézi el az ügyeit” – jegyezte meg, bár ezt valószínűleg ő sem gondolta komolyan. Azt ugyanis már az index alapos beszámolójából tudhattuk meg, hogy Juhász Nándor, a cég marketingvezetője elmondta: azonnali, teljes körű belső vizsgálatot indítottak az ügyben, aminek része, hogy a sértettet, azaz a Szabót is meghallgatják. Juhász aggasztónak nevezte a történteket.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.