Németh Szilárd agyát elborította a feketeség, amikor megtudta, hogy mégis lett baloldali összefogás Csepelen

  • narancs.hu
  • 2018. április 5.

Fekete Lyuk

A Fidesz ökle befeszült, és ontja magából a hazugságokat.

Szerdán a DK, az MSZP–Párbeszéd és az Együtt vezetői jelentették be, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó Csepelen visszalép a választókerületet négy éve megnyerő Szabó Szabolcs javára. Nem sokkal ezután az is kiderült, hogy az LMP-s Tenk András is visszalép, így a baloldali ellenzék részéről csak az Együtt politikusa száll szembe Németh Szilárddal. A Jobbik jelöltje minden bizonnyal nem lép vissza.

Németh Szilárd ettől a felállástól retteghetett, hiszen így komoly esély mutatkozik arra, hogy megint elveszíti egyéniben a választást, amely komoly arcvesztés lenne számára. A politikus rendesen be is feszült, Facebook-oldalán páratlan eszmefuttatásában jutott arra, hogy Soros. Szerinte ez az egész Soros György és Gyurcsány Ferenc bűvészmutatványa, mindenkit megvettek, aki visszalépett. Feleslegesen idéznénk azt az érvelést, amellyel eljutott idáig: „A végén egy bevándorláspárti Soros-jelölt – dr. Szabó Szabolcs – áll szemben Orbán Viktor jelöltjével, a nemzeti oldal képviselőjével, azaz velem. A választás tétje április 8-án: engedjük-e, hogy bevándorlóországgá züllesszék hazánkat vagy megmaradunk-e magyar Magyarországnak.”

Tehát a rezsibiztosnak ekkor sincs más mondanivalója, egy szót nem szól arról, milyen elképzelései vannak a választókerületben élők számára, és hogy ő mivel lenne rátermettebb jelölt. Helyette a fröcsögései alá képes volt ezt a képet feltölteni:

false

Németh Szilárdból ezt hozza ki a rettegés.

Németh Szilárd megüzente a Kétfarkú Kutya Pártnak: ne viccelődjenek!

Érti a rezsibiztos a humort, de szerinte most ennek nincs itt a helye. A Heti Tv Pirkadat című műsorának vendége volt ma reggel Németh Szilárd fideszes gasztronómus, akinek olyan kérdésekkel kellett szembenézni, mint hogy „tervez-e a Fidesz nagygyűlést az elkövetkezendő három hétben”.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.