Novák Előd létrára mászva eltávolította a szivárványos zászlót a fővárosi városházáról, majd elszaladt vele a rendőrök elől

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 17.

Fekete Lyuk

A Mi Hazánk Mozgalom politikusa szerint provokáció történt.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke vasárnap este felmászott egy tűzoltólétrán a Fővárosi Önkormányzat homlokzatára, és leszedte a pénteken kitűzött szivárványos zászlót – közölte a párt az MTI-vel.

Vagy az van, hogy a politikus némi magaslati levegőre vágyott, épp volt nála egy létra, épp a Városháza épületénél járt a létrával, és megtetszett neki a zászló. Vagy az van, hogy napok óta furdalta a lelkét a tény, hogy e zászló kitűzése miatt – mint ahogy hasonló eszmefuttatásoknak már jópárszor hangot adott – veszélyben vannak a magyar családok, ezért neki kötelessége megvédeni azokat. Hát így sikerült.

A kiérkező rendőröknek Novák azzal magyarázta akcióját, „hogy homoszexuális provokáció történt”. Majd egyszer csak felkapta a zászlót, és elszaladt vele a járőrök elől, hogy távolabb egy kukába dobja azt.

A párt közleményéből később kiderül, hogy a rendőrök nem futottak Novák után, amikor kivonta magát az intézkedés alól. Ami igencsak érdekes... Csak akkor állították elő, amikor visszament a létrájáért.

De azzal is eldicsekedtek, hogy ezt megelőzően a fővárosi közterület-felügyelet munkatársai először még visszaszerezték a lobogót egy közeli szemetesből, ám Novák Előd kicselezte őket.

Azt is írták, hogy szerintük ennek a "családellenes jelképnek" nincs helye az utcán, annál is kevésbé a fővárosi önkormányzat homlokzatán.

A hétvégén a józsefvárosi városházára kitűzött szivárványos zászlót szaggatták le futtballszurkolók, akik azt megtaposták és meggyújtották. Nem sokkal később a rendőrség elfogta az egyik feltételezett elkövetőt, garázdaság bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.