Orbán a parlamentben: nyugalom, kisnyilasok, nyugalom!

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Fekete Lyuk

Zűrösre sikeredett a választások utáni első őszi ülésnap.

„Sokáig gondolkodtam, hogy az önök politikai forrásvidéke merre található. Mindig óvatos voltam, hogy kisnyilasnak tekintsem önöket” – mondta ma délelőtt a miniszterelnök a parlamentben –majd hozzátette, most már nem óvakodik ettől, „hiszen a kisnyilas onnan ismerszik meg, ha az érdeke megkívánja, összeáll a kommunistákkal.” – mindezt válaszul mondta a jobbikos Jakab Péternek, aki azt fejtegette, hogy aggódik a miniszterelnök egészségéért, mert mint ahogy azt az egészségügyért felelős minisztere Kásler Miklós korábban kifejtette, a 10 parancsolat betartásával a legtöbb betegség megelőzhető. Márpedig ha ez így van, mondta Jakab, akkor a miniszterelnök komoly bajban van, majd felsorolt párat, amiket szerinte nem igazán tartanak be Orbánék.

Jakab ezután Orbán elvtárs megszólítással felsorolta újra a be nem tartott parancsolatokat, majd a száraztésztás akciója után most egy buktát emelt fel, majd tett Orbán asztalára, és az önkormányzati választásra utalva azt mondta

"Jó étvágyat a buktához, narancsos"

Viszontválaszában Orbán felolvasta a Corvin közi felkelőcsoport utolsó főparancsnokának levelét, amiben a Jobbikról mondott le végleg, benne Jakab Péterről, akik Gyurcsánnyal fogtak össze. A felzúdulásra Orbán így intette a jobbikosokat

"Nyugalom, kisnyilasok, nyugalom."

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.