Simán lehet, hogy idén nem kapnak Erzsébet-utalványt karácsonyra a nyugdíjasok

  • narancs.hu
  • 2018. november 27.

Fekete Lyuk

Micsoda dolog ez, kérem szépen!

Nagyon úgy néz ki, hogy idén karácsonykor nem kapnak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt Orbán Viktortól (vagyis a kormánytól).

A napi.hu arra emlékeztet, hogy a miniszterelnök tavaly már októberben bejelentette, hogy decemberben 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, idén viszont Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csak azt közölte, hogy vizsgálni fogják annak lehetőségét, hogy kapjanak-e a nyugdíjasok utalványokat.

Micsoda kérdés, kapjanak-e.

A napi.hu megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy idén eddig a kormány két, közvetlen a nyugdíjasoknak szóló támogatásról döntött: "Húsvétkor 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt fizettünk ki 29 milliárd forint értékben, most novemberben pedig nyugdíjprémiumot és egyszeri juttatást fizettünk ki 41,3 milliárd forint értékben".

Eszerint szó sincs arról, hogy a kormány egyáltalán foglalkozna a kérdéssel.

A lap nem mellékesen megjegyzi, tavaly a Magyar Posta Zrt. november 26-án kezdte meg az Erzsébet-utalványok kézbesítését. És ez a folyamat egészen karácsonyig eltartott. Vagyis a híres magyar postának legalább egy hónapra lenne szüksége az „ajándékok” kiszállításához.

Túl vagyunk a választáson. Hol van még a következő, hisz' van még némi idő a következőkig. Nincs ajándék.

„Többet kell szívni"

Közösségi dokumentumfilmet készítettek az Erzsébet-utalvánnyal megajándékozott nyugdíjasokról a hasonló módszerrel készült BÚÉK alkotói (Halász Júlia, Horváth-Szabó Ágnes, Kálmán Mátyás, Kellényi Kata, Muhi András Pires).

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.