Sípcsont-törő csúszdát adott át a fideszes polgármester

  • narancs.hu
  • 2019. október 24.

Fekete Lyuk

"Alacsonyan szálltak a megérkező gyerekek. Azt mondják, ez mindenhol így van" - nyilatkozta az újraválasztott Kovács Péter.

Október 11-én, az önkormányzati választások előtti kampány hajrájában Kovács Péter, a 16. kerület fideszes polgármestere ünnepélyes keretek közt három csúszdát és más játszótéri alkalmatosságokat adott át.

Az átadásnak meg is lett az eredménye.

Nem csak az, hogy Kovácsot újraválasztották, de az is, hogy már az átadás napján számos sérülést  szenvedtek a csúszdákat használatba vevő gyerekek - írja a 24.hu.

false

 

Fotó: facebook

A lap információi szerint a helyi Facebook-fórumokon "tucatnyian írtak fájdalmas, ám kevésbé súlyos sérülésekről (beütött könyök, térd), de vannak komolyabb esetek is".

A portálnak nyilatkozó egyik szülő arról számolt be, hogy a lányának a sípcsontja törött a frissen átadott csúszdán, Egy másik szülő azt mesélte, a lányának a térde sérült meg - a lecsúszás egy hét fekvőgipszbe került. Egy harmadik kislány állítólag fejsérüléssel került kórházba, másnak a foga törött ki.

Ehhez képest a közel 400 millió forintból kialakított játszóteret átadó és időközben újraválasztott polgármester a választások után kitett videójában azt mondja:

"Nagyon jól sikerült a beruházás. A csúszdákkal van némi baj, Valószínűleg túl gyorsak. Most kértem a kivitelezőt, próbálják meg lassítani a csúszdákat. Természetesen minden TÜV-, meg minden papírja megvan, az átvételnél is minden rendben volt. De mivel kicsit gyorsra sikerült a csúszda – habár azt mondja a tervező is, meg a forgalmazó is, hogy ez egy fejlesztő játék, és a játékhoz az is hozzátartozik, hogy hogyan álljunk meg a végén, ez is a fejlesztés része –, de én úgy gondoltam, hogy ne kockáztassunk, akkor inkább próbáljuk lassítani azt a két csúszdát, amelyik olyan gyorsnak tűnik. Így most éppen dolgoznak rajta, hogy október 23-ra valami kisebb lassítót vagy nagyobb kanyart rakjanak bele."

Az interjúkészítő kérdésére, hogy akkor alacsonyan szálltak a megérkezők, a polgármester megerősítette:

"Igen, alacsonyan szálltak a megérkező gyerekek. Azt mondják, ez mindenhol így van. Amíg a gyerekek egyszer vagy kétszer lecsúsznak, addig utána megtanulják hogy működik ez a dolog."

Interjú Kovács Péter polgármesterrel - 2019. 10. 17.

Interjú az önkormányzati választások kertvárosi eredményéről, a Centenáriumi bőlcsőde bővítésének, felújításának és teljesen felújított konyhájának átadásáról; a cinkotai Napsugár bölcsi kettes ütemének bokrétaünnepéről; a Jó tanuló, jó sportoló pályázat díjazottjainak átadásáról, ahol ismét rekordszámú, több mint száztíz kerületi tanuló kapott önkormányzati támogatást; a németországi Ludwigsburg gimnazistáinak látogatásáról, akik a mátyásföldi

A 24.hu megjegyzi, a nyitási napon még nem zárták le a balesetveszélyes csúszdákat, majd többek között az önkormányzat még azt is kommunikálta, hogy „véleményünk szerint nem veszélyesek a csúszdák, ha megfelelően használják őket." Csak miután az említett kislány sípcsontja eltörött, és más lábsérülthöz is mentőt hívtak, az önkormányzat csak ezután záratott le két csúszdát a háromból.
Aztán múlt hét szerdán mindhármat lezárták, egy hétre. A szülők panaszaira sokáig nem érkezett válasz, majd egy hét elteltével az önkormányzat azt írta nekik, minden rendben van a csúszdákkal.

Figyelmébe ajánljuk