Tudta, hogy Soros emberei mindenhol ott vannak?

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 13.

Fekete Lyuk

A Kossuth rádión ma reggel Kósa Lajos volt a soros ébresztő.

Az egyetlen, ám jól bejáratott fegyveréhez nyúlt ma reggel a Fidesz frakcióvezetője, Debrecen (polgármesterség nélkül is) első embere: Soroshoz, aki a Fidesz narratívájában teljes világuralomra tör, az általa pénzelt diákok, szakemberek, civilek egész hadsereget alkotnak, ő maga pedig még a magyar Országgyűlés órarendjébe is képes beleszólni. Kósától most megtudhattuk azt is, hogy a Velencei Bizottságban (az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve) is ott ülnek a milliárdos emberei, nyilván ezért kifogásolták több ponton a lex CEU-t, más magyarázat nem létezhet. A bizottsági munka Kósa szerint úgy működik, hogy Soros elmondja, mit szeretne, az ő pénzéből élő jogászok pedig megpróbálják megtalálni rá a jogi megoldást.

Kósa ezenkívül kijelentette, hogy csak akkor megy el a Fidesz az ellenzék által összehívott rendkívüli parlamenti ülésre, ha a föld eggyé nem válik az éggel, ugyanis ezek szerint semmi értelme többek között a devizahitelesek kilakoltatásának megállításával foglalkozni, amit a CEU ügye mellett ezen az ülésen beszélnének át a pártok. A frakcióvezető ismét elmondta, hogy valójában Soros kezdeményezte az egészet, majd hozzátette, hogy az egész ülés „tiszta kamu”.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.