Wass Alberttel üzeni Magyar Péter, hogy a kő marad

  • narancs.hu
  • 2024. február 22.

Fekete Lyuk

Vers mindenkinek.

Rossz hír a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak, és a vég kezdete, hogy a Fidesz Deutsch Tamást, jelenlegi európai parlamenti képviselőt jelöli EP-listájának élére – ezt állapította meg csütörtökön Magyar Péter jogász, közszereplő.

A Fidesz korábban Varga Juditot, Magyar volt feleségét szánta az európai parlamenti listája élére, de a K. Endre kegyelmi ügye miatt kirobbant botrányban végül Novák Katalin köztársasági elnökkel együtt beáldozta.

Magyar a botrány kirobbanása idején a döntésben részt vállalók felelősségét firtatta a Facebookon egy kommentben, majd pedig részletesen nyilatkozott a Partizánnak arról, hogyan működik a rendszer, és hogy egy ideje elege van belőle.

Fellépését és megnyilvánulását Kéri László politológus azért tartja fontosnak, mert szerinte Magyar személyében a hagyományos konzervatív, jobboldali réteg nyilvánult meg, az ő hangja azoké, akik mindig a jobboldalra szavaztak, vagy egy pártra, vagy többre, és nem haszonból vagy az eddigi győzteshez húzva, hanem meggyőződésből, de elegük lett a Fidesz hatalomcentrikus kormányzásából. 

Magyar – mintha ezt az olvasatot erősítené – szintén csütörtökön az Üzenet haza című patetikus Wass Albert-versnek az alkalomhoz szerinte illő passzusait is posztolta:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.