Felcsuti Péter

Amikor a politikus a piacot ostorozza

Felcsuti Péter

Xerxes, ókori perzsa uralkodóról jegyezte fel az utókor, hogy amikor egy alkalommal a viharos tenger miatt nem tudott hajóra szállni, dühében parancsot adott katonáinak, hogy korbácsolják meg a tengert. Arról már nem szól a fáma, hogy vajon a tenger lecsendesett-e, ám Xerxes azóta az arrogáns, saját határait nem ismerő ember (vezető) jelképévé vált.

A történetírás sok szép példáját jegyezte fel a xerxes-i arroganciának. Legújabban a politikusok ostorozzák a piacot, ha az nem a saját szájuk íze szerint viselkedik. Mindez nem csupán arroganciáról tanuskodik, de a piac működésének tökéletes félreértéséről is. A politikusok, a média és nyomukban a közvélemény hajlamos a piacot „antropomorfizálni” azaz úgy képzelni el, mintha az egy, legfeljebb néhány ember lenne, akik időről időre összebeszélve adnak, vesznek, spekulálnak nem törődve a következményekkel, amivel tevékenységük az adós számára jár.

 

Ám a piac nem egy ember, nem is néhány, hanem egy komplex rendszer a maga logikájával és egyébként nagyon nehezen modellezhető működési szabályaival. Logikájának talán legfontosabb eleme a kockázat és a hozam kettősének optimalizálása, azaz a piac szereplői adott kockázat mellett a lehető legnagyobb hozamot szeretnék elérni, vagy adott hozam mellett a lehető legkisebb kockázat vállalni. Ez  egyébként már önmagában is fontos vízválasztó: vannak szereplők, akik az első utat követik és vannak, akik a másodikat. De bármelyiket is választják, ahhoz hogy ezt az optimalizálási feladatot percről percre el tudják végezni információra van szükségük, ami a tömegkommunikáció világában pillanatonként megújulva hihetetlen mennyiségben áll rendelkezésre. Ezek az információk nem csak a múltról és a jelenről szólnak, hanem – és ez sokkal fontosabb  az előző kettőnél – a jövőről is. A különböző befektetési stratégiákat megvalósító piaci szereplők sokasága tehát pillanatról pillanatra alakítja, változtatja nézeteit a jövőt illetően, amikben benne vannak az adós, a piac egésze és magának az érintett piaci szereplőnek a jövőbeni helyzetével kapcsolatos várakozások. Ezek a folyamatosan változó nézetek vételi és eladási döntések sokaságában jelennek meg, amelyek aztán a piaci eszközök – részvények, állampapírok, devizák – árának változását, hullámzását eredményezik.

 

Ezekben a vételi és eladási döntésekben pedig szükségképpen jelen van egy spekulációs elem, sőt jobban belegondolva az a helyzet, hogy valójában minden bizonytalan kimenetelű döntés definíciószerűen  spekulatív (a szó olasz középkori eredetije kémkedésre, nézelődésre, találgatásra utal).

 

A piaci szereplők többségének ezen túlmenően szüksége van „támaszokra”, azaz olyan megbízhatónak tartott információs forrásokra, amelyekre döntéseiket alapozhatják. Ilyenek a hitelminősítők, vagy a legnagyobb piaci szereplők befektetéselemző részlegei.

 

A piac természetesen nem tökéletes, nincs is mindíg igaza, sőt az egyes szereplők nem is mindíg etikusak (ismerjük a hitelminősítőkkel és az említett befektetéselemzői részlegekkel kapcsolatos jogos kritikákat). A piac nem is igazságos, vagy méltányos, legalábbis nem abban a hétköznapi értelemben, ahogy erről a fogalomról átlagemberként szeretünk gondolkodni. Ráadásul jövőbeni várakozásaival esetenként még segíti is a várt események bekövetkeztét (ez az, amit önbeteljesítő jóslatnak nevezünk).

 

A piac tehát nem feltétlenül szeretetre méltó, de nem is tart igényt szeretetünkre. Ám jó tudni, hogy a piaci szereplők döntéseinek összességével a piac az esetek túlnyomó többségében helyesen tükrüzi a valóságot. És ami mindennél fontosabb, független tőlünk és nekünk van szükségünk rá.

Sok választásokon győztes politikus gondolja, hogy a piac irányítására, korlátozására is felhatalmazást kapott. Ám ez súlyos tévedés, amiért az egész ország nagy árat fizethet. Egy blogger a Financial Times-ban ezt így fogalmazta meg: „Ha a politikusok nem akarják, hogy a piac bírálja őket, ne vegyenek fel hiteleket”.

 

Bármennyire is nehéz elfogadni, a politikus jól teszi, ha jóban van a piaccal, fontosnak tartja a piac jelzéseit és igyekszik a meghatározó szereplőket a saját javára hangolni. El kell fogadnia, hogy ez egy kínosan asszimmetrikus viszony, a partner többnyire hidegen racionális, igazán nem segítőkész, nem hálás, viszont rendkívül nagy károkat tud okozni.

Nem használunk azzal, ha ostorozzuk, mint egykor Xerxes a viharos tengert.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.