Felcsuti Péter

Amikor a politikus a piacot ostorozza

Felcsuti Péter

Xerxes, ókori perzsa uralkodóról jegyezte fel az utókor, hogy amikor egy alkalommal a viharos tenger miatt nem tudott hajóra szállni, dühében parancsot adott katonáinak, hogy korbácsolják meg a tengert. Arról már nem szól a fáma, hogy vajon a tenger lecsendesett-e, ám Xerxes azóta az arrogáns, saját határait nem ismerő ember (vezető) jelképévé vált.

A történetírás sok szép példáját jegyezte fel a xerxes-i arroganciának. Legújabban a politikusok ostorozzák a piacot, ha az nem a saját szájuk íze szerint viselkedik. Mindez nem csupán arroganciáról tanuskodik, de a piac működésének tökéletes félreértéséről is. A politikusok, a média és nyomukban a közvélemény hajlamos a piacot „antropomorfizálni” azaz úgy képzelni el, mintha az egy, legfeljebb néhány ember lenne, akik időről időre összebeszélve adnak, vesznek, spekulálnak nem törődve a következményekkel, amivel tevékenységük az adós számára jár.

 

Ám a piac nem egy ember, nem is néhány, hanem egy komplex rendszer a maga logikájával és egyébként nagyon nehezen modellezhető működési szabályaival. Logikájának talán legfontosabb eleme a kockázat és a hozam kettősének optimalizálása, azaz a piac szereplői adott kockázat mellett a lehető legnagyobb hozamot szeretnék elérni, vagy adott hozam mellett a lehető legkisebb kockázat vállalni. Ez  egyébként már önmagában is fontos vízválasztó: vannak szereplők, akik az első utat követik és vannak, akik a másodikat. De bármelyiket is választják, ahhoz hogy ezt az optimalizálási feladatot percről percre el tudják végezni információra van szükségük, ami a tömegkommunikáció világában pillanatonként megújulva hihetetlen mennyiségben áll rendelkezésre. Ezek az információk nem csak a múltról és a jelenről szólnak, hanem – és ez sokkal fontosabb  az előző kettőnél – a jövőről is. A különböző befektetési stratégiákat megvalósító piaci szereplők sokasága tehát pillanatról pillanatra alakítja, változtatja nézeteit a jövőt illetően, amikben benne vannak az adós, a piac egésze és magának az érintett piaci szereplőnek a jövőbeni helyzetével kapcsolatos várakozások. Ezek a folyamatosan változó nézetek vételi és eladási döntések sokaságában jelennek meg, amelyek aztán a piaci eszközök – részvények, állampapírok, devizák – árának változását, hullámzását eredményezik.

 

Ezekben a vételi és eladási döntésekben pedig szükségképpen jelen van egy spekulációs elem, sőt jobban belegondolva az a helyzet, hogy valójában minden bizonytalan kimenetelű döntés definíciószerűen  spekulatív (a szó olasz középkori eredetije kémkedésre, nézelődésre, találgatásra utal).

 

A piaci szereplők többségének ezen túlmenően szüksége van „támaszokra”, azaz olyan megbízhatónak tartott információs forrásokra, amelyekre döntéseiket alapozhatják. Ilyenek a hitelminősítők, vagy a legnagyobb piaci szereplők befektetéselemző részlegei.

 

A piac természetesen nem tökéletes, nincs is mindíg igaza, sőt az egyes szereplők nem is mindíg etikusak (ismerjük a hitelminősítőkkel és az említett befektetéselemzői részlegekkel kapcsolatos jogos kritikákat). A piac nem is igazságos, vagy méltányos, legalábbis nem abban a hétköznapi értelemben, ahogy erről a fogalomról átlagemberként szeretünk gondolkodni. Ráadásul jövőbeni várakozásaival esetenként még segíti is a várt események bekövetkeztét (ez az, amit önbeteljesítő jóslatnak nevezünk).

 

A piac tehát nem feltétlenül szeretetre méltó, de nem is tart igényt szeretetünkre. Ám jó tudni, hogy a piaci szereplők döntéseinek összességével a piac az esetek túlnyomó többségében helyesen tükrüzi a valóságot. És ami mindennél fontosabb, független tőlünk és nekünk van szükségünk rá.

Sok választásokon győztes politikus gondolja, hogy a piac irányítására, korlátozására is felhatalmazást kapott. Ám ez súlyos tévedés, amiért az egész ország nagy árat fizethet. Egy blogger a Financial Times-ban ezt így fogalmazta meg: „Ha a politikusok nem akarják, hogy a piac bírálja őket, ne vegyenek fel hiteleket”.

 

Bármennyire is nehéz elfogadni, a politikus jól teszi, ha jóban van a piaccal, fontosnak tartja a piac jelzéseit és igyekszik a meghatározó szereplőket a saját javára hangolni. El kell fogadnia, hogy ez egy kínosan asszimmetrikus viszony, a partner többnyire hidegen racionális, igazán nem segítőkész, nem hálás, viszont rendkívül nagy károkat tud okozni.

Nem használunk azzal, ha ostorozzuk, mint egykor Xerxes a viharos tengert.

Neked ajánljuk