Film

Az ősz aranya

Ne szépítsük, nem ősz ez már, tél, és különben szép ez magától is eléggé, kicsit túlságosan is. Öt (hiper)aktív sportolóról szól a történetünk, futnak, dobnak, odateszik magukat, cél csak egy lehet, a végső győzelem a közelgő világversenyen.
  • - ts -
  • 2011. november 3.

Szeretlek

Kevés dologban lehettünk biztosabbak annál, mint hogy a mozgóképes magánmitológiák halmazát naponta több ezer újabb etűddel hizlaló YouTube-univerzum villanyt gyújt majd a nagyobb formákban gondolkodó profik fejében is. A Szeretlek két rendezőjének metódusa egészen hasonló ahhoz, amivel a Beastie Boys is kísérletezett már a 2006-os koncertfilmjében: a nyugat-oroszországi Rosztovban szétszórtak egy csomó kamerát fiatal arcok között, és csupán annyi feladatot adtak nekik, hogy rögzítsék bátran mindennapos szöszmötöléseiket; a tulajdonképpeni rendezést és az operatőri munkát tehát amatőrök végezték el, az ötletgazdák - Forgács Péter távoli rokonai - pedig ziláltságában is egységes egészet fabrikáltak a privát mozikból.
  • - greff -
  • 2011. november 3.

Forradalom a színpadon

A címbeli angol szókapcsolat (staging a revolution) már a hatvanas évek ellenkultúrájában felbukkant radikális színjátszói imperativusként, de annak az ellenkultúrának nem kellett szembenéznie mondjuk az utolsó európai diktatúra sötét önkényével. A mai Belaruszban valamivel nehezebb helyzetben vannak, akiknek elegük van. Róluk, pontosabban egy szűk körről, a keresetlen egyszerűséggel Szabad Színháznak nevezett csoportról szól ez a filmriport.
  • - kyt -
  • 2011. november 3.

Hasadás

Coincidentia oppositorum - ez a XV. századi filozófus és teológus, a nagy Cusanus legmaradandóbb formulája, amely sok egyéb mellett az emberre is áll, hiszen valóban mindahányan az ellentétek találkozási pontjai vagyunk.

A súlytalanság állapota

Tudták önök, hogy a világűr nem is fekete, hanem szürke? De azt biztosan, hogy Gagarin hős volt; megelőzte korát, de legfőképpen Amerikát. S ha azt kérné valaki, hogy soroljanak fel néhány űrhajóst, hány lenne köztük az elmúlt húsz-harminc évből, s hány korábbról.
  • - ts -
  • 2011. november 3.

Tanja nyomában

Vajon mit keres Tanja, ez a lefegyverző mosolyú huszonéves holland lány egy dél-amerikai marxista-leninista fegyveres gerillamozgalomban, mitől hiszi, hogy ez a legjobb módja a világmegváltásnak? Erre kíváncsi a rendező, és egy lefegyverzően kemény és határozott, hatvanas holland nőhöz, Liduinéhez fordul segítségért, aki azon igyekszik, hogy az elfogott gerillákat meggyőzze mozgalmuk korlátolt és hazug értelmetlenségéről, ugyanakkor megvédje őket a hatalmi önkénytől. A lánnyal évek óta minden kapcsolat megszakadt, az sem kizárt, hogy maguk a gerillák büntetik, amiért egyszer, menekülés közben egyebek mellett a naplóját is elvesztette: nem éppen a boldogságról szólnak a bejegyzései.
  • - kyt -
  • 2011. november 3.

A program

A 8. Verzió Nemzetközi Emberi jogi Dokumentumfilm-fesztivál filmjei.
  • 2011. november 3.

A törhetetlen ember

Motalko, azaz motoralkohol, régebben robbanómotorok hajtására használt, etil-alkohollal kevert benzin. Magyar találmány a múlt század húszas éveiből, és bármilyen furcsán hangzik, ez bizony a bioetanol előfutára volt. Egy helyen még biztosan árulják, egy kakukktojásként megmaradt családi benzinkútnál, a régi 7-es út mellett.
  • - borz -
  • 2011. november 3.

Mit tehet egy film?

Meggátolható-e pénzzel a romák hátrányos iskolai megkülönböztetése? - ezt próbálja kideríteni a fesztivál nyitóÞlmje, A mi iskolánk. A Máramaros megyei Magyarláposon forgatott mű társrendezője előítéletekről, elszalaszott lehetőségekről mesél.
  • Oksana Sarkisova
  • 2011. november 3.

A hitelesség nyomában

Fekete-fehér fotó az íróasztalomon egy hippi családról. A szépiaszínű kép bal felső sarka kicsit szakadt, ami csak romantikusabbá, hitelesebbé teszi.
  • Bruni Burres
  • 2011. november 3.

A nyolcadik

Az átkereszteléssel, áthelyezéssel, átalakítással megőrizve megszüntetett vagy egy tollvonással kiiktatott kulturális programok, intézmények sorát látva már-már győzelmi jelentéssel ér fel, hogy idén is lesz Verzió emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál, ugyanott, ugyanakkor, ugyanúgy - immár nyolcadszorra. A Nemzetközi panoráma 28 filmje a már megszokott módon a legutóbbi évek dokuterméséből ad válogatást.
  • 2011. november 3.

tévésmaci - Párducok és pingpongozok

Amikor Sztupa és Troché 1956 ügyében jártak el, a Berlintől kábé egyórányi autóútra lévő Mark Brandenburg-i Storkow városkában érdekes históriára bukkantak. A Kurt-Steffelbauer-Oberschule 12.
  • .
  • 2011. október 27.