Azonban akad, aki még a szokottnál is érzékletesebben igazolhatja ezt az állítást, s ilyen férfiú Ronit Kertsner 2010-es dokumentumfilmjének hőse is. Romuald Waszkinel lengyel katolikus pap ugyanis azonos Jacob Weksler holokauszt-túlélővel, ám az ő története nem valamiféle kalandos identitásbújócskát tár a nézők elé, sokkal inkább annak fájdalmas példázatát kínálja, hogy az amúgy olyannyira természetes, párhuzamos identitások az egyén és a külvilág számára egyaránt súlyos problémát, s jószerint áthidalhatatlan szakadást eredményezhetnek. A származására felnőttként ráébredő lublini egyetemi pap tanár szülőhazájában a lengyel katolikus egyház antiszemitizmusával kerül szembe, míg az Izraelben felkeresett vallásos kibucban a saját zsidóságát megélni vágyó pap katolicizmusa bizonyul zavaró tényezőnek. Jóllehet, a csendben s egyszersmind megrendítően tépelődő Romuald atya nem a katolikus dogmákhoz ragaszkodik, hanem csakis Jézushoz, aki zsidó és keresztény volt egy személyben, s akit megtagadni képtelenség lenne. A történetből kirajzolódó emberi tragédia, a szó szerint életbevágó kérdés eldönthetetlensége, s egészen profánul fogalmazva, a szerencsés szereplőválasztás mellékessé, sőt szinte bocsánatossá teszi a film iskolás elbeszélésmódját, amely hol a pátosszal, hol a keresetlenség mímelésével tesz próbát. Igaz, amint azt a fent említett két világvallás tanításából is tudhatjuk, akár már egyetlen igaz ember hatalmas dolgokra lehet képes. Hát akkor hogyan is ne lenne elegendő a helyét hasztalan kereső Weksler-Waszkinel szereplése egy dokumentumfilm sikeres elkészítéséhez?
Figyelmébe ajánljuk
Valóra vált forgatókönyv
1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.
Amikor győznek a hippik
- - turcsányi -
Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.
Hibamátrix
- Dékei Krisztina
Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.
Ozmózisok
Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.
Mozaikkockák
A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.
Abúzus, család
- Balogh Magdolna
Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.


