Interjú

A borász napi fohásza

Pierre Richard színész

Film

A magas szőke, a Balekok balekja Alzheimer-kóros öreg ínyencet ad az Együtt élhetnénk című filmkomédiában. Mi másról is beszélgethettünk volna vele, mint moziról, burleszkről és melankóliáról.

Magyar Narancs: Milyen volt Jane Fondával forgatni?

Pierre Richard: Kései találkozás. Jane már évek óta nagyon vágyott arra, hogy visszatérjen a francia mozihoz. Azt hiszem, sikerül neki is átadnom valamit az elveszettségemből.

MN: Elveszett ember?

PR: Rémesen szórakozott, határozatlan, akaratgyenge vagyok, aki a fellegekbe néz, közben pedig orra esik. Nyilván ezért is lett belőlem színész, hisz másból sem áll a mi hivatásunk, csak menekülésből önmagunk elől. Jól el lehet rejtőzni a szerepek mögé.

MN: A színészet tehát egyenértékű lenne az önbecsapással?

PR: Így is mondhatjuk; a védtelenség, a kiszolgáltatottság állapotát művészi eszközökkel formáljuk könnyekké, nevetéssé, a szavak és a gesztusok lírájává. Félénk, identitászavaros kamaszként Chaplin filmjei jelentették nekem a megváltást. Chaplin burleszkköltészetében minden lényeges dolog benne van a szeretetről, az élet tragikus pillanatairól, őszinteségről, bánatról, ártatlanságról, szolidaritásról. Hozzá képest mindannyian elfuserált bohócok vagyunk. Most együtt játszom a lányával; mondom, későn.

MN: Hogyan néz szembe az öregedéssel?

PR: Mindenkinek megvannak a maga frusztrációi, félelmei, fájdalmai, amikkel nehéz együtt élni. Csak remélni tudom, hogy a gyerekeim és az unokáim nem dugnak be egy szeretetotthonba. Akkor inkább otthon, egyedül halok meg.


 

MN: A burleszk műfaja gyakorlatilag halott.

PR: Ez talán azzal is magyarázható, hogy az elmúlt években radikálisan megváltoztak a nézői szokások, és a filmkészítők is inkább a gyors fogyasztású sikerek vagy az alacsony nézettségű művészi kísérletezések irányába mozdultak el.

MN: Ezért is tért vissza a színházba?

PR: Lusta komédiásnak tartom magam, akit noszogatni kell. Hajdanán szkeccsekkel kezdtem a Ga”té Montparnasse és a Bobino kabaréműsoraiban. Azok voltak az iskolaéveim. Kuplékat énekeltem, mindenféle idétlen karaktert improvizáltam. Gyakorlatilag ezek a színpadi csikóévek jelentették a belépőt a mozi világába, Gérard Oury, Claude Zidi, Francis Weber, Yves Robert kamerája elé. Közel ötven filmmel a hátam mögött ma is úgy érzem, hogy oldalági betolakodó vagyok a vásznon. Bő egy évtizede visszatértem a színházba. De már korábban is voltak különböző visszatérési kísérleteim, többek között egy brazil performanszegyüttessel. A nézők közelsége, az itt és most egyszerisége megismételhetetlen élmény.

MN: Melankolikusnak tűnik.

PR: Hát persze, az vagyok! Az agyammal tudom, hogy az élet egy tragikus kaland, de lélekben hálát adok Istennek, hogy részese lehetek. Ám közben emberek tízezrei élnek méltatlan körülmények között, éhínségben, nyomorban, megkülönböztetésben. A hálám vélhetően önzésből fakad, hogy nekem megadatott egyfajta kiváltság, anyagi biztonság, szellemi kalandok, népszerűség. Csak a hálámat ne veszítsem el, uram, naponta ezért fohászkodom!

MN: És meghallgatásra lelnek a fohászai?

PR: Nos, csak akkor tehetsz boldoggá másokat, ha magad is az vagy.

MN: Miben találta meg a sajátját?

PR: A lovakat, a nőket, a színpadot és a filmeket leszámítva a legnagyobb örömet a borászat jelenti. Nem tartom magam hivatásos bortermelőnek, mégis azzá váltam az évek során. Az egész úgy kezdődött, hogy beleszerettem Languedoc-Rousillon tartományba, s vettem egy házat nem messze a hajdani családi birtokunktól, a Corbiéres-ben. Összeismerkedtem helyi borászokkal, akik idővel beavattak a bortermelés rejtelmeibe. Jelenleg a nővéremmel együtt jegyezzük a Ch‰âteau Bel Evêque márkát, amiből évente hatvan-nyolcvan ezer palackot exportálunk.

Szentgyörgyi Rita

Együtt élhetnénk

Lehetséges volna, hogy egyetlen fürdőszobája van ama vadszőlővel befuttatott, lakájos villának, ahol öt, ráncokkal befuttatott francia nyugdíjas a szemünk láttára próbálja ki az időskori összeköltözés szépségeit? Mert ha igen (a filmben egyet látni), akkor ez egy felettébb hiteltelen produkció, hiszen hőseink napjai távolról sem a fürdőszoba előtti állandó sorban állással telnek - inkább derűs drámákkal többnyire: kedélyes elhalálozással, 40 éves liezonok felemlegetésével, huncut gatyaletolással, elnézéssel kezelt emlékezetkieséssel, öreguras pajzánkodással, vajh' kihagytunk-e valamit? Talán csak a derűs kutyát és az eb sétáltatására felvett derűs diákot, aki - a már nehezen fokozható derű még teljesebbé tétele érdekében - maga is beköltözik az idősek derűs repkénnyel befuttatott otthonába. Tanulmányútra - hiszen etnológus (és Daniel Brühl) az illető. Visszatérve a fürdőszobára: egyetlen elfogadható oka lehet a fürdőszobák drámaian alacsony számának. Ha abból indultak ki az alkotók, hogy a sztárok úgysem járnak ilyen helyiségekbe. Ez lehet a dolog kulcsa, hiszen ebben a filmben egyetlenegy idős embert sem lehet látni, lehet látni viszont olyan nagy sztárokat, mint Jane Fonda, Geraldine Chaplin, Claude Rich és Pierre Richard, ahogy életük és az operatőr alkonyi fényeiben kedvesen néznek, hol szomorúan, hol vidáman, az olyan sztárok kisugárzásával, akik soha nem járnak (filmen) WC-re.

- kg -

A Szuez Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk