Halmozottan hallucinogén anyaghoz lehetett hozzájutni a Kis híján összművészeti estek keretében. A legfrissebb "kishíján" is a határátlépések jegyében zajlott, noha valójában nem történt más, mint ami némafilmekkel olykor lenni szokott. Ült néhány zenész a vászon alatt, és amikor jónak látták, hangszereik megszólaltatásával kísérték a látottakat. A határátlépés távolról sem a zenészek műve volt (és még csak nem is a büféé), hanem egy Arthur Robison nevű alaké, aki amerikaiként a sok expresszionizmusba bódult német között, Berlinben készítette el az Árnyak (1923) című némafilmet.
A némákhoz szokott zenészek jól érezték, hogy annál merészebb kiállásra, mint ami a vásznon zajlik, semmi szükség, a vásznon ugyanis az történik, ami sem a weimari, sem a mai viszonyok közt nem nevezhető szolid udvarlásnak. Egy csokor csorgó nyálú férfiú - kanos piperkőcök egy grófi vacsorán - házigazdájuk ledér (régiesebben: ribancz) asszonyát igyekeznek épp a szó legnemtelenebb értelmében megkaparintani. A fény-árnyék hatás csúcsra jár, a házigazda kis híján gutaütést szenved, de mielőtt végképp elszabadulnának az indulatok, egy vándor mutatványos, ki más, kis esti hallucinációba ringatja a díszes társaságot. Az így felszabadult árnyak pedig nem viselkednek: kardok, keblek és freudi értelmezések lepik el a démoni filmvásznat. A német expresszionizmus értő, szelíd-ironikus zenei kíséret és némi szándékos prüntyögés mellett ülte torát a kora nyári Bem moziban - az expresszionista összhatást egy-egy nézői krákogás és öblös torokköszörülés súlyosbította.
Bem mozi, április 30.
