Film

Ma ismét a 76 éves rendezőről szólnak a hírek, vele van tele sajtó. A Kínai negyed, a Rosemary gyermeke, az Iszonyat, a Vámpírok bálja, A zongorista, a Kés a vízben, a Macbeth, A halál és a lányka vagy épp a Keserű méz alkotójával a Torinói Filmfesztiválon találkoztunk.

A Miskolci Egyetemi Színpad vezetése után négy évig rendezőasszisztensként, egy évig dramaturgként és négy évig produkciós vezetőként dolgozott a Krétakörben. A KoMa produkciós vezetője és az AKKU ügyvezetője volt, jelenleg a Maladype produkciós vezetője, április óta a MU Színház művészeti vezetője.

A közelmúltban jelent meg első regénye, A zsidó menyaszszony: az olvasmányos, elgondolkodtató és számos szempontból újszerű könyv egy pesti zsidó lány útkeresésének története. A jelenleg New Yorkban élő szerző írásban válaszolt kérdéseinkre.

Szombaton lép fel Budapesten, a Trafóban egy olyan rendezvénysorozat keretében, amely autentikus hagyományokon alapuló szakrális, illetve transzzenéket mutat be. A klasszikus iráni zenének évezredes múltja van, az iszlám terjedését követően azonban visszaszorult. Talán ezzel is összefügg, hogy Európában kevéssé ismerik a perzsák zenei világát. Az iráni fővárosban élő, 31 éves énekest tolmács közvetítésével, e-mail útján értük el. Első kérdésünk rövid zenészmúltjára vonatkozott.

Dolgozott Zanussival és Wajdával, de a világhírt Krzysztof Kieslowski filmjei, a Rövidfilm a gyilkolásról, a Veronika kettős élete és a Három szín: kék hozták meg neki. A Sólyom végveszélyben című Ridley Scott-film fényképezéséért Oscar-díjra jelölték, és ő volt az operatőre a Harry Potter és a Főnix Rendjének is. A miskolci Cinefest filmfesztiválon beszélgettünk, közvetlenül azután, hogy átvette az életműdíjat.

Harmincegy éves, és 25 éve van a pályán; szerepelt egyebek mellett az Eldorádóban és a Gyerekgyilkosságokban, szinkronizált többek között a Trainspottingban, vezetett műsort, készített tévésorozat-epizódokat, írt újságot, rendezett sok rövidfilmet, és alapított színtársulatot. Tóth Barnabással első nagyjátékfilmje, a pesti mozikban most debütáló Rózsaszín sajt ürügyén beszélgettünk.

A Két szerető című filmje egy hete fut a pesti mozikban. Ingrid Bergman és Robert Rossellini Itáliában nevelkedett lánya, Martin Scorsese, David Lynch és Gary Oldman egykori társa, a Kék bársony, a Veszett a világ, A hírhedt, a Félelem nélkül, a Jól áll neki a halál, a Temetés, A halhatatlan kedves, Az ártatlan vagy akár a Napóleon sztárja, a Green Porno-rövidfilmek 57 éves alkotója a Berlinalén állt a rendelkezésünkre.

Egymástól veszik át a szerzők és honlapok a közhelyes, viszont jogos meghatározást: a Speed Caravannak valamivel több köze van Jimi Hendrixhez, mint a világzenéhez, és ezt az együttes kétségkívül meglehetősen begyorsultnak mutatkozó vezetője, Mehdi Haddab is aláírja a maga módján. A közel-keleti eredetű és az egész arab világban elterjedt lant, az úd elektromos változatának immár nemzetközi hírű kifejlesztője nem most járt először Magyarországon. Valami egészen kis klubban lépett fel - rémlik föl neki, miközben a Speed Caravan teljes, az iménti koncert hatása alatt meglehetősen feldobott csapata épp hogy kezdi kifújni magát az öltözőkonténerben. Utánakerestünk: 2000 februárjában, a szép emlékű csillaghegyi Banán Klubban hallhatták az Ekova együttes tagjaként, akik fogékonyak voltak az új keletű, kicsit világzenés, kicsit elektronikus francia fúziós zenei kísérletekre. Később ugyanennek a zenekarnak lett a tagja a félig trinidadi, félig francia, félig elektronikus pultos, félig újságíró, ugyanakkor teljes mértékben csinos Hermione Frank, hogy aztán Mehdi mellett maradjon az új formációban, a Speed Caravanban is. A négy éve alakult kezdeti trióban Pascal Teillet basszusgitározott, miután afrikai énekesek kísérő zenekaraiban töltötte el a fél életét, de játszott például Archie Shepp-pel is. Mohamed Bouamar új ember a csapatban, és a délutáni napsütésben sajátos révületbe sodró, kíméletlenül lendületes koncerten csak azt sajnáltuk, hogy nem énekel eleget, pedig kitűnő, erőteljes vokalistának tűnt.

Elég régen vártunk erre a találkozásra, de megérte kibekkelni ezt a röpke 17 évet - a walesi zenekar ugyanis ismét ereje teljében van, így hát jó időben, egy nagyon erős új lemez (Journal For Plague Lovers) birtokában látogatott el a Sziget Nagyszínpadára. Az augusztus 15-i fellépés igazi együtténeklős, a szó jó értelmében vett stadionrock-atmoszférájú koncert volt bő egy és negyedórában, a legnagyobb slágerekkel a nyitó Motorcycle Emptinesstől az If You Tolerate This...-ig, és még az is belefért, hogy James Dean Bradfield egy szál akusztikus gitárral adja elő az Everlasting című dalt. Nicky Wire, a zenekar basszusgitárosa vidáman, fehér matrózegyenruhában mosolyogta és mozogta végig a koncertet, énekelte a szövegeket, a Faster című dalukat pedig így konferálta fel: "Apám három focistáért rajongott: Cruyffért, Peléért és Maradonáért. De legjobban Puskást szerette, mert neki lelke volt. Apám és Puskás emlékére szóljon most ez a szám." Vele beszélgettünk a koncert előtt.

Éppen tíz éve, hogy befutott első (!) játékfilm-forgatókönyvével (A John Malkovich-menet). Rendezői bemutatkozása, a Kis-nagy világ e héten jelenik meg DVD-n nálunk. A Lididó, az Adaptáció, az Egy makulátlan elme örök ragyogása ötvenéves Oscar-díjas szerzőjével a Szarajevói Filmfesztiválon találkoztunk.

Nemrég jelent meg az idén Széchenyi-díjat kapott Angyalosi Gergely új könyve, A minta fordul egyet; benne irodalomtörténeti tanulmányok, elsősorban a magyar irodalmi modernség kezdeteiről, kritikák és elméleti írások. A Magyar Irodalomtudományi Intézet osztályvezetőjével, a Debreceni Egyetem tanárával a kötetről beszélgettünk.

Utcaszínházi vándortársulatként kezdték 1979-ben, furcsa artistamutatványaikkal bejárták Katalóniát, majd 1984-től radikális és rituális akciószínházként telepedtek le Barcelonában. Ekkor alakították ki stílusukat, amelyet a közönséggel való interakciók, a provokáció, a szokatlan helyszínek kiválasztása és az előadások helyszínre szabása jellemez. 1992-ben felkérést kaptak a barcelonai olimpiai játékok megnyitójának megrendezésére: ez hozta el számukra a világhírt. A társulat ettől fogva több csapattal dolgozik, és más előadói területeket is felfedez. Valóságos nagyüzem lettek: az operától a show-műsoron és a szöveges drámaelőadáson át a performanszig és filmkészítésig mindenfélével nagy sikerrel foglalkoznak. Alternatív katalánokból a spanyolok nemzeti büszkeségei lettek, valóságos színházi konglomerátum, amely úszó művészeti központtal, egy Naumon névre hallgató tengerjáró hajóval is rendelkezik. Tavaly színre vitték a Borisz Godunovot, idén pedig Ligeti György Le Grand Macabre című operáját mutatták be Brüsszelben. Nálunk először a Szigeten lépett fel a La Fura dels Baus, és nem kispályáztak: itt ünnepelték harmincéves fennállásukat a The Beat Of The Forest című monumentális technórevüvel. Volt benne minden, amitől tátva maradt a közönség szája: fára mászás, fényeffektek, daru, óriáskerék, embertornyok és tűzijáték. A Miki Espuna művésznévre hallgató alapítóval és jelenlegi művészeti vezetővel az utolsó előadás előtt, augusztus 16-án beszélgettünk a színházi réten, a Faith No More koncertje alatt.

A Becstelen Brigantykban Quentin Tarantino nemcsak előbbre hozza, de alaposan át is írja a Harmadik Birodalom végóráit. A nácik, noha újdonságnak számítanak a Tarantino-háztájiban, visszatérő szereplői voltak a rendező által is nagyra becsült, hetvenes években dívó grindhouse-mozgalomnak. Legelvetemültebb filmes példányaik saját műfaji címkét is kaptak: a horogkeresztek árnyékában elkövetett kegyetlenkedések, orgiák és emberkísérletek aktáira az utókor a "náci-sexploitation" filmek pecsétjét nyomta.

Mariam Doumbia és Amadou Bagayoko, akiket a nemzetközi zenei sajtó keresetlenül és nem szűnő lelkesedéssel "a vak pár Maliból" fordulattal emleget, már több mint húsz esztendeje zenél és énekel együtt. A fiatal vakok ottani intézetében, a kórusban találkoztak és ismerkedtek össze, ami egyrészt házassághoz, másrészt egy életre szóló közös zenei program kialakulásához vezetett. Egyre erősödő helyi ismertség után a világzenei slágerlistákra azonban csak pár évvel ezelőtt került föl a nevük - egészen pontosan a 2004-es Dimanche a Bamako (Vasárnap Bamakóban) című lemezükkel, amelynek az elkészítésébe és közös koncertfellépéseken a népszerűsítésébe Manu Chao is bekapcsolódott. Közvetlenül a fellépésük előtt kérdeztük őket, a Sziget Fesztivál pénteki, harmadik napján.