Sziget - Egy gyors, egy lassú - Speed Caravan; Tiken Jah Fakoly

  • Kovácsy Tibor
  • 2009. szeptember 3.

Film

Egymástól veszik át a szerzők és honlapok a közhelyes, viszont jogos meghatározást: a Speed Caravannak valamivel több köze van Jimi Hendrixhez, mint a világzenéhez, és ezt az együttes kétségkívül meglehetősen begyorsultnak mutatkozó vezetője, Mehdi Haddab is aláírja a maga módján. A közel-keleti eredetű és az egész arab világban elterjedt lant, az úd elektromos változatának immár nemzetközi hírű kifejlesztője nem most járt először Magyarországon. Valami egészen kis klubban lépett fel - rémlik föl neki, miközben a Speed Caravan teljes, az iménti koncert hatása alatt meglehetősen feldobott csapata épp hogy kezdi kifújni magát az öltözőkonténerben. Utánakerestünk: 2000 februárjában, a szép emlékű csillaghegyi Banán Klubban hallhatták az Ekova együttes tagjaként, akik fogékonyak voltak az új keletű, kicsit világzenés, kicsit elektronikus francia fúziós zenei kísérletekre. Később ugyanennek a zenekarnak lett a tagja a félig trinidadi, félig francia, félig elektronikus pultos, félig újságíró, ugyanakkor teljes mértékben csinos Hermione Frank, hogy aztán Mehdi mellett maradjon az új formációban, a Speed Caravanban is. A négy éve alakult kezdeti trióban Pascal Teillet basszusgitározott, miután afrikai énekesek kísérő zenekaraiban töltötte el a fél életét, de játszott például Archie Shepp-pel is. Mohamed Bouamar új ember a csapatban, és a délutáni napsütésben sajátos révületbe sodró, kíméletlenül lendületes koncerten csak azt sajnáltuk, hogy nem énekel eleget, pedig kitűnő, erőteljes vokalistának tűnt.

Egymástól veszik át a szerzők és honlapok a közhelyes, viszont jogos meghatározást: a Speed Caravannak valamivel több köze van Jimi Hendrixhez, mint a világzenéhez, és ezt az együttes kétségkívül meglehetősen begyorsultnak mutatkozó vezetője, Mehdi Haddab is aláírja a maga módján. A közel-keleti eredetű és az egész arab világban elterjedt lant, az úd elektromos változatának immár nemzetközi hírű kifejlesztője nem most járt először Magyarországon. Valami egészen kis klubban lépett fel - rémlik föl neki, miközben a Speed Caravan teljes, az iménti koncert hatása alatt meglehetősen feldobott csapata épp hogy kezdi kifújni magát az öltözőkonténerben. Utánakerestünk: 2000 februárjában, a szép emlékű csillaghegyi Banán Klubban hallhatták az Ekova együttes tagjaként, akik fogékonyak voltak az új keletű, kicsit világzenés, kicsit elektronikus francia fúziós zenei kísérletekre. Később ugyanennek a zenekarnak lett a tagja a félig trinidadi, félig francia, félig elektronikus pultos, félig újságíró, ugyanakkor teljes mértékben csinos Hermione Frank, hogy aztán Mehdi mellett maradjon az új formációban, a Speed Caravanban is. A négy éve alakult kezdeti trióban Pascal Teillet basszusgitározott, miután afrikai énekesek kísérő zenekaraiban töltötte el a fél életét, de játszott például Archie Shepp-pel is. Mohamed Bouamar új ember a csapatban, és a délutáni napsütésben sajátos révületbe sodró, kíméletlenül lendületes koncerten csak azt sajnáltuk, hogy nem énekel eleget, pedig kitűnő, erőteljes vokalistának tűnt.

*

Magyar Narancs: Adja magát a kérdés: hogyan alakult ki ez a meglehetősen egyedi zenei világ, amelynek az elektromos úd a központi hangszere?

Mehdi Haddab: Azt hiszem, mi egy új zenésznemzedékhez tartozunk. Úgy értem, hogy az előttünk járók a világzene kifejezéssel határozták meg magukat: zenészek, akik valamilyen zenei hagyományt képviseltek, összeálltak olyanokkal, akik egy másik tradícióban mozogtak. Mi viszont már úgy nőttünk fel, hogy a rádióban és a tévében egyszerűen mindent hallgattunk gyerekkorunktól kezdve, Bob Marleytől és Jimi Hendrixtől kezdve a népzenéig, és mindent egyformán a magunkénak éreztünk. Én Algériában születtem, de ott is lehetőség volt erre.

MN: Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről! Először a hagyományos údon tanult meg játszani?

MH: Távolról sem! Amikor Algériában iskolába jártam, először elektromos gitáron játszottam, mint általában a fiatalok. A haragomat akartam világgá kiáltani.

MN: Mivel szemben?

MH: A rendszerrel szemben. Mármint az iskolarendszerrel. (Ezen a tréfán mindenki jót nevet.) Hiszen csak tízéves voltam. Megnyertem egy gitáros tehetségkutató versenyt, aztán próbáltam valahogy összehozni a hangszeremet a keleti zenével. Egy barátom azt tanácsolta ekkor, hogy vegyek magamnak egy údot, mert ennek a hangszernek a segítségével közelebb jutok a hagyományhoz. Így is tettem, aztán a gitározást abba is hagytam, és most már csak elektromos údon játszom. Persze a hagyományos és az elektromos úd nem ugyanaz. Az előzővel finom díszítéseket lehet játszani, amelyek közvetlenül megszólalnak. Az elektromosnak meg természetesen fontos sajátossága a nagy hangerő. Mindent összevetve már több mint húsz éve zenélek.

MN: És a többiek? Feltételezem, hogy mindnyájan játszottak korábban más formációkban is.

Pascal Teillet: Egy ideig Marokkóban éltem, de ez már régen volt. Aztán egyiptomi zenészekkel játszottam, utána pedig Togóban töltöttem hosszabb időt, az ottani legismertebb énekest kísértem.

Mohamed Bouamar: Én pedig Natacha Atlas együttesében játszottam előzőleg. Mehdivel az Egyesült Államokban voltam először turnén, ott ismerkedtünk meg, aztán nem is olyan túl régen hívott az együttesébe. Én vagyok a legújabb tagja a csapatnak.

MN: Van már önálló albuma a Speed Caravannak?

MH: Igen, tavaly jelentettünk meg saját kiadásban egy lemezt, a Kalashnik Love-ot, aztán aláírtunk egy szerződést a Realworlddel (Peter Gabriel kiadója - K. T.), ahol szeptemberben jelenik meg a következő albumunk. Azzal indulunk majd turnéra, kiegészülve egy dobossal, aki azelőtt az Asian Dub Foundationben játszott.

MN: Egyáltalán hogyan került ebbe a közegbe? Gondolom, nem Algériában találkoztak.

MH: Persze, de most már legalább 15 éve Párizsban élek. Pascót már régóta ismerem, aztán megismerkedtem Hermione-nal, akit imádok. Így, hármasban kezdtünk, aztán jött Simo, vagyis Mohamed, de én így szólítom, aki egyszerűen minden számot tud. Fellépett kabarékban, ahol aztán nagyon sok dalt kell ismerni, és tud játszani a legkülönfélébb észak-afrikai stílusokban.

MN: Mennyire követi az algériai zenei fejleményeket?

MH: Tudom, hogy a rai mellett eléggé elterjedt a hiphop, ami eléggé izgalmas. Főleg a keleti országrészben történnek izgalmas dolgok. Ott van például a mostanában nagyon divatos chaabi stílus (valójában egy 19. századi eredetű irányzat megújításáról van szó - K. T.), ennek manapság Annaba és Constantine a központja.

MN: A Speed Caravan főleg saját számokat játszik?

MH: Vegyesen. Vannak saját szerzemények és feldolgozások is. A lemezünkön van például egy Cure-szám, a Killing an Arab, aztán régi, húszas-harmincas évekből való török darabok.

MN: Ezeket például hogy találták meg?

MH: Egyszerűen kíváncsiságból. Rengeteg zenét hallgatok.

*

Lehet, sőt kétségtelen tény, hogy Alpha Blondy a leghíresebb az elefántcsontparti reggae-előadók között, viszont alighanem Tiken Jah Fakoly a leglenyűgözőbb jelenség ugyanebben a körben, és talán nem csupán a kétméteres testmagassága miatt. Habár a belőle áradó erőt, a karizmatikus kisugárzást jól alátámasztja erőteljes, mondhatni királyi termete, és még tovább hangsúlyozza az aranybarna lepel vagy köpeny, amelyben színpadra lép. Amikor pedig összeáll a reggae lüktetése, ő pedig egyszer csak bemozdul, hát az az ember érzése, hogy itt kő kövön nem marad, idő kérdése csupán, és repülnek a mikrofonállványok, a hangfalak, de még a kísérő zenészek is hangszerestül. "riási, dühödtnek tűnő léptekkel vonul le-föl a színpadon, de nincs ebben semmi zaklatott műizgalom, csak hatalmas lendület, magabiztos közlésvágy és erő, amelynek készséggel hódol be a nézőtér, hogy aztán a leghagyományosabb, csupán néhány afrikai hangszer megszólaltatásával átfűszerezett reggae-t engedhesse rá az érzékeire. Fakoly nem akarja magát az afroreggae más képviselői elé tolni, habár eredeti keresztneveit (Doumbia Moussa) ő módosította Tiken Jah-ra, amiből a tiken gyermeket jelent, Jah meg, ugye, rasztafáriul maga az Úr, szóval valami isten gyermeke értelem sejlik ki a dologból. Ennek ellenére nem vallási, hanem nagyon is világi fogalmakban gondolkozik, a dalszövegei nem feltétlenül árnyalt, de alapvetően rokonszenves politikai megállapításokból és követelésekből állnak, amelyek végső soron az "Afrika az afrikaiaké" kijelentésben foglalhatók össze.

*

Magyar Narancs: Tudom, hogy grió családból származik. Ma is él még a hagyomány például Elefántcsontparton, hogy a zenészek ezekből a bizonyos értelemben kiváltságos régi énekmondó-dinasztiákból kerülnek ki?

Tiken Jah Fakoly: Ez mára annyiban változott meg, hogy vannak olyan grió (franciás helyesírással: griot - K. T.) családok, amelyek korábban nem voltak azok. Régen csak két grió nemzetség volt, a Diabaték és a Kouyaték.

MN: Mikor, hogyan kezdett érdeklődni a zene iránt?

TJF: Amikor kicsi voltam, nagyon szerettem táncolni. Azt azonban nem sejtettem, hogy egy napon majd énekelni fogok. Aztán felnőttem, elkezdtem érezni a dalok hajtóerejét. 18-20 éves korom körül abbahagytam a tanulmányaimat, és teljesen a zene felé fordultam.

MN: Gondolom, eközben azért már elkezdett énekelni vagy valamilyen hangszeren játszani.

TJF: Nem, soha nem játszottam semmilyen hangszeren. Mindig volt valaki mellettem, aki hangszeren játszott, és arra biztatott, hogy kizárólag az éneklésre összpontosítsak. Így is tettem, nem is tanultam meg például gitározni, amit persze most már tényleg sajnálok.

MN: Még nem késő!

TJF: Persze, persze, de manapság már olyan sok az elfoglaltságom, a koncertek, az utazások, szóval nincs nagyon időm, habár igaz, hogy megtanulhatnék.

MN: Elefántcsontparton született, de aztán többször is változtatott lakóhelyet. Hogyan, miért?

TJF: 2002-ben mentem Maliba, amikor nálunk elkezdődött a háború, a kormány elleni felkelés. A biztonságom érdekében mentem Maliba. Azt hiszem, olyan ember vagyok, aki nem titkolja a véleményét, úgyhogy megvolt az okom, hogy elmeneküljek, aztán öt éven keresztül Maliban éltem.

MN: Kiktől tartott, a kormánytól vagy a felkelőktől?

TJF: Nem, szerintem a kormány nem igazán értékelte a dalaim üzenetét, hiszen azt mondtam, hogy igazuk van a lázadóknak, akik meg akarták dönteni a kormány uralmát.

MN: Ez a dalaiból derült ki?

TJF: Nem, hanem azt nyilatkoztam, hogy megértem a felkelőket. 'k ugyanis békés úton szerették volna megváltoztatni a dolgokat. Ez azonban nem sikerült, és mindenképpen kellett már tenni valamit. És a puszta tény, hogy én ezt kimondtam, következményekkel járt. Gyűlöltek a hatalom emberei. Volt például egy színész barátom, ő otthon maradt, és meg is gyilkolták.

MN: És lehet tudni, hogy ki ölte meg?

TJF: Nem igazán. Annyit tudok, hogy akkoriban úgynevezett halálbrigádok voltak az országban, egy ilyen tartóztatta föl, és utána holtan találták. Szerencsére mostanra létrejött a megbékélés a szemben álló felek között. Megvan tehát a remény arra, hogy valóban mi válasszuk meg az ország elnökét és a kormányt. Ha minden igaz, november 29-én lesznek a választások. Vége a huzavonának, és most úgy tűnik, hogy bárki jelöltetheti magát. A kérdés csak az, hogy a választások rendben lesznek-e. Mert hiába történt tényleges megbékélés, ha a választásokat elcsalják. Akkor ott leszünk, ahonnan elindultunk.

MN: Most, hogy külföldön is ismertté vált a neve, másrészt pedig megváltozott a politikai helyzet, feltételezem, hogy elfogadják a hazájában is.

TJF: Így van. Tudják, hogy ki vagyok, gondolom, elismerik a korábbi küzdelmemet is, hiszen egykori ellenzékiek kormányoznak. És ők tudják, hogy meggyőződéses ember vagyok, akit nem lehet csak úgy megváltoztatni. Tehát nem értenek feltétlenül egyet velem, de elfogadnak, szóval probléma nélkül hazautazhatok, amikor akarok.

MN: Amikor énekelni kezdett, rögtön a reggae-t választotta?

TJF: Igen, mindig reggae-t énekeltem. Bevallom, hogy annak idején úgy képzeltem, hogy mindig csak a saját hazámban lépek majd föl. El sem tudtam képzelni, hogy egyszer ismerni fogják a nevemet mondjuk Magyarországon is. Egyébként sokan játszanak reggae-t Afrikában, nemcsak nyugaton, hanem például Kenyában, Zimbabwéban is (Bob Marley 1980-as zimbabwei fellépését tekintik az afroreggae születési időpontjának - K. T.). És mindenkinek megvannak a sajátosságai. Elefántcsontparton, Maliban vagy Burkina Fasóban is sok nemzetiség él, mindegyiknek megvan a saját kultúrája, a maga dallamvilága, és ez elég változatossá teszi az afrikai reggae-t is. Az egyetlen közös az üzenet: az igazságtalanságok, az egyenlőtlenségek ellen.

Világzenei Nagyszínpad, augusztus 15. és 16.

Neked ajánljuk