"A múltból él, a jelene homályosabb" - Erős Balázs, a MU Színház művészeti vezetője

  • Kovács Bálint
  • 2009. szeptember 24.

Film

A Miskolci Egyetemi Színpad vezetése után négy évig rendezőasszisztensként, egy évig dramaturgként és négy évig produkciós vezetőként dolgozott a Krétakörben. A KoMa produkciós vezetője és az AKKU ügyvezetője volt, jelenleg a Maladype produkciós vezetője, április óta a MU Színház művészeti vezetője.
A Miskolci Egyetemi Színpad vezetése után négy évig rendezőasszisztensként, egy évig dramaturgként és négy évig produkciós vezetőként dolgozott a Krétakörben. A KoMa produkciós vezetője és az AKKU ügyvezetője volt, jelenleg a Maladype produkciós vezetője, április óta a MU Színház művészeti vezetője.

Magyar Narancs: Miért pályáztad meg a MU Színház vezetői posztját?

Erős Balázs: Ezek nagy szavak, de tulajdonképpen sorsszerű volt. Egy éve kimentem Tokióba, és elvileg ott kellene lennem még most is, de a gazdasági válság miatt januárban hazajöttem. Másnap láttam, hogy kiírták a pályázatot, és elkezdett foglalkoztatni, hogy mit is lehetne kezdeni a színházzal. Voltak elképzeléseim arról, hogyan kellene egy befogadó színházat működtetni, menedzselni - általánosságban és konkrétan erre a helyre vonatkoztatva is -, azt gondoltam, miért ne próbálnám meg rendszerezni őket. Volt még két hét a pályázat leadásáig, elkezdtem bejárni a színházba, és úgy döntöttem, hogy bár sok nehézsége van, de érdekel a dolog - hogyan lehetne ezt a helyet, aminek tizennyolc éves története van, és ami az utóbbi időben lelassult, elhalványult, újra a középpontba helyezni. (Erős pályázatát az előző vezető, Leszták Tibor halála után hét jelentkező közül választotta ki nyertesnek a színházat üzemeltető egyesület - K. B.)

MN: Mi kezdett el érdekelni a MU-ban?

EB: Megdöbbentett, hogy egy minimális, hétfős csapat dolgozik ott - ez például a Trafóval összehasonlítva ég és föld -, iszonyú kevés pénzből, ehhez képest évi száznyolcvannyolc bemutatóval, ami rengeteg, és ilyen szegényes körülmények között nagyon nagy teljesítmény. Elkezdett érdekelni, hogy lehetne ezt a családias működést jobban kinyitni, felfrissíteni.

MN: Mik voltak az elképzeléseid egy befogadószínház működtetéséről?

EB: A legfontosabb és legnehezebb kérdés, hogy hogyan lehet arculatot csinálni egy befogadószínháznak. Hiszen egy állandó társulat mögött van egy határozott művészeti elképzelés, amihez sokkal könnyebb arculatot találni - itt viszont negyven társulat lép fel egy évadban. A MU esetében Leszták Tibor, az előző művészeti vezető nagyon segítőkész volt, mindenkit támogatott, akit csak lehetett - ez az egyik oka, hogy ilyen sok társulat dolgozik a MU-ban. De így hogyan lehet megtalálni az arculatot, ezt kifelé kommunikálni, és aszerint működtetni a színházat?

MN: Milyen lesz ez az arculat?

EB: Már elindult egy kezdeményezés, a MuLab, vagyis MU Labor, amit Róbert Julival (a Szputnyik Hajózási Társaság dramaturgja - K. B.) ketten csinálunk. Azt keressük, hogy mi is a befogadás: csupán annyi, hogy meghívok x számú társulatot, ők lejátsszák az előadásaikat, és elmennek, vagy a befogadó színház tud-e otthon lenni, be tud-e tölteni házigazdaszerepet, tudja-e menedzselni, segíteni az alkotót? A MuLab nem kész előadásokat fogad be, hanem megpróbál folyamatokat provokálni, beindítani, befogadni, és ezáltal esetleg továbbvinni. Másrészt a befogadás nem kell, hogy azt jelentse, hogy a Kőrösy József utcai épületbe jönnek az alkotók - miért ne generálhatna a MU épületen kívül is folyamatokat? Épp ezért például a MuLab egyik fő tevékenységi köre, hogy megpróbál iskolákba eljuttatni előadásokat. Vagyis próbáljuk újradefiniálni, mit jelent a befogadás. A MU jelenlegi formájával az a bajom, hogy ha negyven társulat száznyolcvan előadása van jelen a repertoáron, akkor nagyon nehéz kapcsolatot teremteni azzal, akit befogadok. Ha pedig ez nincs meg, az gyengíti a hely arculatát, pozícióját, aminek az a következménye, hogy egyre kevesebb lesz a néző, aztán eltűnik a hely. Nem tudom, neked például mit jelent most a MU Színház, de sokan azon is csodálkoznak, hogy még mindig létezik, mások meg rögtön azt mondják, hogy "emlékszem, jártam oda Hobóra" - a múltból él, a jelene homályosabb. Ezt kéne kitisztítani.

MN: Milyen folyamatokat akartok beindítani a Laborral?

EB: A MuLab működése most három részre bontható. Az első klasszikusnak nevezhető: kiválasztunk a repertoárból öt, főként táncelőadást, amire szeretnék behívni iskolákból diákokat. Az előadást közönségtalálkozó követi, amelyet egy drámapedagógus bevonásával maga az alkotó vezet - fontos, hogy a diákok találkozzanak az alkotóval. Ebbe beletartozik az is, hogy egy produkciót a próbafolyamat alatt szeretnénk kivinni nyílt próba formájában iskolákba, és már ott beavatni a diákokat. A második projekt egy befogadott kezdeményezés, a címe Amőba Akció, amely úgy próbálja a diákokat megnyerni a színháznak, hogy alkotóvá teszi őket. A projektvezetők kiválasztanak bázisiskolákat, majd indítanak egy blogot, amelyen elkezdődik a párbeszéd. A projekt témája, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak a múlthoz, jelenhez és jövőhöz, az országhoz, amelyben élnek, hogyan kezelik a múltját, történelmét. A blogból szép lassan kinő egy anyag, amelyen négy fiatal színházrendező elkezd színészekkel dolgozni a MU-ban. A négy előadást május végén mutatnák be a Trafóban - a lényeg nem a helyszín, hanem hogy befogadjuk a folyamatot, végig tudjuk követni, és bármikor tudjunk segíteni benne. A harmadik rész pedig Drazen Sivak horvát színész projektje. ' kitalált egy olyan módszert, ami egyszerre színházi előadás, közben pedig alternatív oktatási forma is. Monodrámaként vagy két-három színészszel járja az országot, és színházakban, iskolákban, kórházakban játszik gyerekeknek. Néha a hagyományos tananyagból vesz témákat, és azokat dolgozza fel, néha pedig szociálisan érzékeny területeket érint az előadásaival. Ezt a módszert egy workshop keretében szeretnénk bemutatni színészeknek és pedagógusoknak az évad közepén, és reméljük, hogy erre a mintára nálunk is születnek majd előadások.

MN: Miért táncot visztek ki az iskolákba - értik azt a diákok?

EB: A táncot nehéz megérteni, de nem csak nekik; sokan vagyunk így ezzel. A MU nagyon sok táncelőadást befogad - ez rendben van, de a kérdés, hogy mit tudunk ezzel kezdeni? Haolyan előadásokat fogadok be, amikkel nem tudok segíteni a nézőnek, akkor nem tettem meg mindent azért, hogy nagyobb közönsége legyen akár a táncnak, akár a MU-nak. Mivel érezhetően kevesebben érdeklődnek már a tánc iránt, meg kell találnunk egy új közönséget, új befogadói réteget, nyitni kellene a fiatalok felé, hogy megpróbálják megérteni: mi az a tánc, hogy gondolkodik egy táncos, mi van egy egyórás táncprodukció mögött? Tényleg lila, vagy mégsem annyira? Az emberek nem tudják dekódolni - és legjobb a fiatalokon kezdeni.

MN: Említetted, hogy negyven társulattal nehéz arculatot találni a színháznak. Csökkenteni akarod a befogadottak számát?

EB: A legtöbb társulat kétszer-háromszor játszik a MU-ban egy évadban - ők mindig azt szeretnék, hogy többet játszhassanak, már csak azért is, mert a színházi törvény szerint minden társulatnak kell, hogy legyen évadonként húsz előadása. A MU-nak el kell döntenie, hogy mindenkit befogadjon, és akkor még lehet akár hatvan társulata is két-három előadással, vagy kiválasszon mondjuk tíz társulatot, hogy a MU legyen a bázisuk, és legyen meg a fejenként húsz előadásuk. Akkor is megvan a kötelező előadásszámunk, és még ki is elégítjük a tíz társulat játékigényét - de akkor mit csináljunk a maradék ötven társulattal? Nagyon nehéz kérdés, de nekem meg kell hoznom azt a döntést, ami a legjobban illik a MU adottságaihoz. És ez alighanem az eddigi repertoár szűkítése lesz. Ennyire sok társulatot csak sokkal több pénzzel és nagyobb apparátussal lehetne érdemben befogadni, a pénz pedig kényes kérdés, mert bár idén kétszer annyi pénzt kapott a MU, mint tavaly, még ez a 76 millió forint is kevés. Hiszen egy épület fenntartása eleve iszonyú sok pénzt emészt fel, és ahhoz, hogy fejleszteni és pályázni tudjak akár az EU felé, rengeteg olyan lépést kell tenni, ami az adott keretek között most nem kivitelezhető. Így például muszáj energiákat fektetni abba, hogy marketing és közönségszervezés szempontjából is erősítsük a helyet, illetve az önkormányzattal is hosszabb távú szerződésre lesz szükség.

MN: Úgy tudom, Tóth Orsi és Láng Annamária is játszani fog a MU-ban.

EB: Tóth Orsi Sarah Kane 4.48 pszichózis címűdarabját szeretnéelőadni, a saját szövegeivel kiegészítve. Már pályáztunk, de még nem tudni, kapunk-e rá pénzt. Ezzel a MU-nak lenne egy kvázi saját produkciója - miért ne lehetne így segíteni valakinek, aki mögött nincs társulat? Annamarival pedig kilenc éven át dolgoztam együtt a Krétakörben, őt is, ahogy Tóth Orsit is, nagyon különleges színésznőnek tartom. Nagyon tetszett a Made in China-ban az az ötlet, a módszer, a metódus, ahogy az egészet végigvezényelte rendezőként és színészként, így szerettem volna megkérni, hogy folytassa. Erre az NKA már adott pénzt, de még kell keresni további támogatókat, és szeretnénk koprodukciós partnert is találni.

MN: ' mit adna elő?

EB: Mivel a tervek szerint interaktív elemekből épül fel az előadás, és egy hosszabb alkotói folyamat során fog kommunikálni és játszani a nézőkkel, tele apró meglepetésekkel, egyelőre nem szeretnék konkrétumokat elárulni.

MN: Minthogy kinevezésedkor, áprilisban már megvolt az idei repertoár jórésze, azt mondtad, ez az évad még kísérleti.

EB: Idén nem lesz nagy változás a tavalyi évadhoz képest, a fellépők 80 százaléka ugyanaz, mint tavaly, tavalyelőtt. Mindegyikükkel elbeszélgettem még tavasszal, elmondtam nekik, hogyan szeretnék együtt dolgozni velük, mit várok el tőlük, és ők mit várhatnak el a színháztól - vagyis hogyan tudjuk közösen képviselni a produkció érdekeit. Be kell látni: ma már mindenképp szükség van arra, hogy egy produkciónak legyen kommunikációs, marketingstratégiája. Időt, energiát, pénzt kellene fektetni ebbe, de úgy látom, hogy sok társulat még nem képes erre. A befogadás számomra az ezzel kapcsolatos közös gondolkodás is, és ennek kereteit szabtam meg a befogadói szerződésekben. Kíváncsi vagyok, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban.

MN: Sok alternatív színháznál megfordultál -mik az általános tapasztalataid a gazdaságról, a menedzsmentről?

EB: Nagyon lezserül veszik. Nem nagyon foglalkoznak azzal a társulatok, hogyan lehet felépíteni egy alkotói közösséget - nemcsak megtölteni színészekkel, de kifelé kommunikálni, pályázatot írni, pénzt szerezni, koprodukcióban gondolkodni. Menedzselés terén nagyon le vagyunk maradva, nincs hozzá kedv vagy energia, pedig nagyon fontos lenne megérteni, hogy kellenek olyan erők, amik ezzel foglalkoznak; hogy miként kell a szó szoros értelmében működtetni egy társulatot, nem mindig csak azzal, hogy az épp aktuális előadás milyen művészi értéket képvisel, és hol helyezkedik el a társulat fejlődéstörténetében. A társulatoknál kapkodást látok, mindig az utolsó pillanatban beadott pályázatokat, amik mögött nincs is semmilyen gondolat. A pályázat akkor jó, ha a szép elméleti rész konkrét, betartható számokkal van alátámasztva. A rendszerben persze vannak kiskapuk, mégis olyan költségvetést kellene készíteni, ami nem mese, amit meg lehet csinálni, és elfelejteni a kiskapukat. Nagyon sokan csak beadják a pályázatokat anélkül, hogy valami konkrét ötletük lenne vele kapcsolatban - de azt gondolják, már az is nagyon jó, ha kapnak kétszázezer forintot. Akkor van a probléma, ha tényleg meg is kapják: akkor jön a tűzoltás meg a kiskapukeresés. Nem árt tudni, hogy mire pályázom, és hogy ha megkapom a pénzt, annak pontosan hol lesz a helye. Ezzel sok társulat nehezen birkózik meg.

MN: A sok belülről látott társulat után van elképzelésed arról, milyen az ideális színház?

EB: Mostanra pesszimistább lettem azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e társulatban gondolkodni. A lényeg mégis az, hogy a színház tudja, mit csinál, miért és kinek. Nagyon sokan nem tudják, igazából mit is csinálnak, és miért, azt meg főképp nem, hogy kinek - a "hogyan" számomra csak ezután jön. Én kevésbé hiszek a társulatban, de attól még miért ne lehetne ebben gondolkodni? Vagy a befogadásban, vagy például egy projektirodában? Bármi jó lehet, csak legyen meg a konkrét és pontos válasz a "mit, miért, kinek"-re. Ha ez megvan, akkor megvan az alapja egy jó színháznak.

Neked ajánljuk