Film

A múlt heti francia kultúrinvázió egyfajta utóvédharcosaként üdvözölhettük a szelíd külsejű, ám annál konokabb irodalmárt, aki egy általa megjelentetett regény, Mathieu Lindon Jean-Marie Le Pen pere című könyve miatt az elmúlt hónapokban nemcsak hivatalát, hanem a bíróságot is rendszeresen látogatta. A szélsőjobboldali politikus és Nemzeti Frontja ugyanis a szerző mellett őt is beperelte rágalmazásért. Fancia intézetbeni beszélgetésünkből kiderült, hogy a francia regény ügye kevésbé áll rosszul, mint az alperesé.

Egy huszonhét évvel ezelőtt megszűnt zenekar, a Kex első nagylemeze jelent meg az idén. Az archív és újrajátszott dalokból álló gyűjtemény zenei rendezőjével, a Kex egykori gitárosával, Babos Gyulával beszélgettünk.

Bennünk van a hiba, ez tisztán látszik: a svájci moziról sem tudunk túl sokat, kérdezne csak valaki a portugálról. Műkedvelőink legjava sorolna pár rendezőt, Alain Tanner, Marcus Imhof, Claude Goretta, Kuoni pásztor esetleg, vagy néhány filmcímet, Fehér városban, A csónak megtelt, A magyarok nyulaitól..., ilyenek. Apropó, magyarok: Svájc kicsi, de filmkészítésre felette hajlamos ország, figyelemre méltó óragyártással. A Cirko-Gejzír filmszínházban most például huszonegy darab olyan svájci film lesz, amelyek mindegyike így vagy úgy, de Magyarországról szól. Ilyen nincs, bár ismerünk olyan országokat, melyeknek összesen nincs huszonegy filmjük, ami bármiről is szólna. Ráadásul még időben is vagyunk: a díszszemle nemzetünk ünnepén indul, és egy hétnél is tovább tart.

Nem sok minden árulja el a komfortos Hunnia mozi előtt - sőt magában a moziban sem -, hogy a kávézóban fotókiállítás látható. A fotókiállításon viszont azt nem lehet tudni, hogy kinek a képei vannak kitéve, hol és mikor készültek. Ezen nehézségek sem tudtak minket elriasztani, és némi kérdezősködés után megtudtuk: Szabó Róbert Fülöp-szigeteken készült fotóival állunk szemben. Pedig egy kis (ön)reklám nem ártott volna - a képek megérdemelnék.

Le Cirque Désaccordé Társulat: Érted teszem ezt! - Vendégjáték a Nagycirkuszban

Finom kis film, pont nekem való. Nézném máskor is, ártatlanul. Minden jel arra mutatott, hogy ez így nem fog menni. Mármint ártatlanul, nekem. Mielőtt bűneimet felhoznám, nyilvánvaló: nem róluk van szó, tőlük én még úgy mozizok, mint egy csecsszopó. Az van, hogy ez az új Enyedimozi egy új Enyedimozi, amire készül az ember. Nem ölt szép ruhát, csak felkészültségét próbálja ráncba szedni. Who the Fuck is Simon? Ellenpéter régről. Aztán beül az ember tudományos pofával, tud mindent, a híradó alatt megírhatná a Jézus Krisztus szupersztárt a tévének.

Tényleg arról van szó, amire rádöbbent Wim Wenders a Lisszaboni történetben: Portugália lelkének megismeréséhez a fado a legpontosabb bedekker. Más országban nem hallunk ilyet, mégis ismerős; titokzatosan légies, mégsem gyökértelen. Úgy szokták nevezni, hogy portugál blues - úgy gondolom, kíméletlen szembesülései alapján. De felfejthető még számos párhuzam: a görög rembetikával, a zöld-foki mornával, az argentin tangóval; ha úgy tetszik, a tenger melankóliájával és a kikötők elragadtatásával, a színes bőrű és az európai lakosság asszimilációjával. Nyilvánvaló: Portugália brazíliai és afrikai gyarmatainak is van pár szava e zenéről.

A romániai álomnak az a kulcsa, hogy ki kell várni, amíg arra téved a nyugati impresszárió. Tíz évvel ezelőtt a Kárpátoktól délre már bejött ez a Taraf de Ha•douksnak, jó két éve pedig a Kárpátoktól északra a Fanfare Ciocarliának is. Így lett két világsztárja a romániai cigányzenének, ki sem kellett (addig) mozdulniuk a faluból.

Utoljára 1997-ben találkoztunk, Az angol beteg című film premierje alkalmából beszélgetett velünk. Onnan a Speed 2-re vitte az útja, ezenkívül számos kisebb, ám jelentős mellékszerepben gonoszkodott. Mai apropónk David Cronenberg EXistenZ című filmje, mely a most futó Titanic Fesztiválon látható nálunk először, de a híresztelések szerint benne marad a honi forgalmazásban. Willem nem könnyű interjúalany, ám a régi emlékek felidézése jó hatással volt rá.

Tavaly a Balta a fejbe című, Shakespeare-től ihletett, kültelki szlengben írt színművét mutatták be egy időben Budapesten és Kaposváron, az idén pedig egy teherautó rakterére írt, népnevettető nyári darabját a Krétakör Színház társulatával. Mindhárom rendezés látható lesz ebben az évadban, a kaposvári verzió a nizzai fesztiválon is, a platón debütált Szerelem, vagy amit akartok pedig a Merlin Színházban.

Tavaly készítette el saját forgatókönyvéből a Közel a szerelemhez című, második nagyjátékfilmjét, mellyel a filmszemlén a megkapta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A film egy vidékről Pestre kerülő fiatal rendőrről, egy kínai lányról és egy kutyáról szól. A múlt héten mutatták be.

1938-ban Budapesten született, és Szentmiklósi Péternek hívták. Az 1956-os forradalomban az ELTE joghallgatójaként vesz részt, majd decemberben disszidál. Különböző ausztriai menekülttáborok után, 1959-ben érkezik az Egyesült Államokba, ahol megismerkedik az ötvenhatos emigráció két nagy reményű figurájával, Zsigmond Vilmossal és Kovács Lászlóval. A mára már világhírű operatőrök hatására fordul a filmkészítés felé. Kezdetben alacsony költségvetésű, független filmek standfotósa, művészeti vezetője. 1964-ben amerikai állampolgárságot kap, és Peter Sorel néven folytatja pályáját. Fényképészként első világszerte elismert filmje az 1968-as Szelíd motorosok. Azóta is számos hollywoodi blockbuster standfotói és plakátjai viselik keze nyomát (Száll a kakukk fészkére, Amerikai história X, hogy mást ne mondjunk). Nemrégiben Szabó István munkatársaként dolgozott a torontói fesztiválon már bemutatott Sunshine (Napfény) című nemzetközi produkcióban. Most a Dorottya Galériában rendezett kiállítás alkalmából látogatott haza a régi motoros.

Harminckilenc éves, tizenhárom éve a budapesti Katona József Színház tagja. Az elmúlt évadban Egressy Zoltán Portugál című darabjában - melyet Lukáts Andor vitt színre a Kamrában, majd nyáron filmet is forgatott belőle - egy negyvenes, falusi alkoholistát alakít. Epizódszerepből főszerepet, sablonos figurából "légies, angyalarcú véglényt" formált. A Sátánért négy díjat söpört be, többek között az Országos Színházi Találkozón neki ítélték a legjobb férfi epizódszereplő díját (a szintén a Portugálban brillírozó, Jucikát játszó Szirtes Ági kapta a legjobb női alakítás díját), és őt tüntették ki a színház számára alapított Vastaps Díjjal is.

Az idei nyár sohasem látott fölfordulást hozott a kolozsvári Állami Magyar Opera életében. Sándor Pál tizenhárom részes operafilmet forgatott ötven énekes részvételével. Selmeczi György a filmsorozat kiagyalója, karmestere és narrátora.