Film: Ne taníts, tégy velem csodát! (Enyedi Ildikó: Simon mágus)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1999/42. (10. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Finom kis film, pont nekem való. Nézném máskor is, ártatlanul. Minden jel arra mutatott, hogy ez így nem fog menni. Mármint ártatlanul, nekem. Mielőtt bűneimet felhoznám, nyilvánvaló: nem róluk van szó, tőlük én még úgy mozizok, mint egy csecsszopó. Az van, hogy ez az új Enyedimozi egy új Enyedimozi, amire készül az ember. Nem ölt szép ruhát, csak felkészültségét próbálja ráncba szedni. Who the Fuck is Simon? Ellenpéter régről. Aztán beül az ember tudományos pofával, tud mindent, a híradó alatt megírhatná a Jézus Krisztus szupersztárt a tévének.

Finom kis film, pont nekem való. Nézném máskor is, ártatlanul. Minden jel arra mutatott, hogy ez így nem fog menni. Mármint ártatlanul, nekem. Mielőtt bűneimet felhoznám, nyilvánvaló: nem róluk van szó, tőlük én még úgy mozizok, mint egy csecsszopó. Az van, hogy ez az új Enyedimozi egy új Enyedimozi, amire készül az ember. Nem ölt szép ruhát, csak felkészültségét próbálja ráncba szedni. Who the Fuck is Simon? Ellenpéter régről. Aztán beül az ember tudományos pofával, tud mindent, a híradó alatt megírhatná a Jézus Krisztus szupersztárt a tévének.

Ám egész a film elején van egy jelenet, sokan mesélték már írva is, és még többen fogják, remélem. A vonat elindul, mi a vezérállásban vagyunk, a Nyugatiból, puhán és szögletesen, átszelési és ellenkező görbületű kitérők között, de még nem is ér a kijáratig, amikor már túl van a Gare de l´Est bejárati jelzőjén, és befut. Valótlan képek, honnan e könnyedség (ha én egyszer mesélhetnék itt a Nyugati pályafenntartási problémáiról, kígyózó, bólintó mozgásról, irányhibákról, az persze egy horrorfilm meséje lenne, távolról sem idetartozó, a nyílt pályán kortynyit sem zakatolunk. Ez a jelenet visszavisz az ártatlanságba, innen tudható, önfeledt mozizás következik. Elment Simon, elutaztak a régi Enyedi-dolgozatok emléktöredékei, távozott az okosság, úgy, hogy csak utólag, most veszem észre. S csak most érzek ezért valamiféle hálát, megnyugtató késéssel, mikor messziről tér csak vissza a tudás, mely szerint a filmek számottevő többsége elvárja a romlottságomat, s ha nem köptem le a perecest, valami ordas disznósággal kacsintanak reám már az első kockáikról.

Feledkezz meg rólam, hogy a tiéd lehessek - mondja Enyedi, és meg bírja tétetni velem, mások mindig másra hajtanak, nem is vehetem hibájuknak. És ha már az ártó is ártatlan, a rendezőé a pálya, mire megy velem.

Lakik Pesten Andorai, a nagydarab híres izé, a híre arra elég, hogy jelen legyen a párizsi rendőrség látókörében. Hívják is menten, ha baj van, és a kevéssé emberi szerv tehetetlen, jöjjön, fogjon egy gyilkost, mert Maigret felügyelő már meghalt. Odamegy, megfogja egy jelentősebb szobanövény segedelmével, de mi nem szaladhatunk ennyire előre. Vissza arra a francia pályaudvarra.

Kis táblácskával várja a tolmács (Nagy Mari, e nagy magyar filmekben sebzett színicsoda), de ő, miután észrevette, mögé néz, éli az életét az állomás. Biztonsági őrök vegzálnak egy lányt, aki mint kérdezőbiztos a jámbor utazóközönséget vegzálta addig, nem is túl mellesleg azért, hogy nyefegnének tán valamit vallásgyakorlási szokásaikról. Húzzál elfele, ezt itt nem lehet. Aztán egyszer csak fordulat, a bunkó kopó leereszkedik (térdre egészen) és kezet csókol az áttetsző kisasszonynak. Hogy ez Simon meredt tekintetének köszönhető-e, vagy a szűzi varázsnak, meglehet, megfejthető. Nekem mindkettőnek, de nem együtt, hanem külön-külön. Kettős hatás, rám, a vasúti rendészet kit érdekel. Általam fogan a szerelmük, ez a legnagyobb szerelmes filmek egyetlen ismérve, ha én csak egy hajszálnyival akarom előbb, a néző.

Párizsban a dolgok rendben zajlanak. Andorai nagyokat sétál. Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan. Színre lép Péter, a halász (Halász Péter), Bentleyn jött Galileából, erre nem is kéne reagálni, nem volt más választás, csak ráadás, hogy eddig tán legjobb alakítását adja. Andorai meg megy, több visszatérő képeken, mintha ezért tanult volna járni. Ezekért a kései, keserű léptekért. Már ebben látszik, mekkora nagy színész, egy nagy magyar színész.

Közben a szerelem, melyből az is kiderül, hogy Simon magyar. Persze Pestről jött, üsse kő, de előre kérte a pénzt cashben, akkor mér´ magyar? Mert nem beszél franciául; csak profanizálok. Hosszú párizsi útjai igyekvő segítők, delejittas tanítványjelöltek és a versenyezni vágyó ellenlábas között a lányhoz viszik. Kávéra hívja, beszélgetnek, Andorai szinte szavak nélkül, az arcával beszél, valóságos csoda, hogy nem játssza túl. A szerelem egyszerű dolog: nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a nyelvedet; mint magunk között, az életben.

Végre a verseny Péterrel, mert valahogy csak ki kell jönni az egészből. Nem Enyedinek, ő maradhatna (sőt csak még egy kicsit), hanem Simonnak. Egy nagyobb szabású temetkezési csörte, három nap a föld alatt, a média homlokterében. Péter komolyan lefóliázva, szkafanderben, neki ne sikerülne. Simon fáradtan, nagykabátban, neki is sikerülni fog, kiszállhat. Párizs modern negyedében, a híres nagy lukú házra néző telken, nyilvánvaló: valamikor a paradicsom állt itt.

Harmadnapra felkél Péter, lök egy akcentussal vert (ő is magyar, naná) bonmot-t a sajtónak, és lejátszik. Simon marad. Itt tényleg billen kicsit a cucc, de mások már megírták, aztán a feltámadás, egy Simontalan mosoly. Most már csak nekem vagy. A világ csócsálja nyugodtan teli szájjal híredet, emlékedet, nem érdekel.

Meghal a hős (csak az ilyet szeretem), és happy end van. Finom kis film, pont nekem való.

Turcsányi Sándor

Ui.: Kritikaírás helyett elmeséltem egy filmet, nem is emlékszem ilyenre. Számomra ez Enyedi Ildikó filmjének legnagyobb erénye.

Simon mágus; színes, magyar, 1999, 96 perc; rendezte és írta: Enyedi Ildikó; fényképezte: Máthé Tibor; szereplők: Andorai Péter, Julie Delarme, Halász Péter, Hubert Koundé, Nagy Mari; a Budapest Film bemutatója

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1999/42. (10. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...