"Csak úgy tűnik, hogy veszélyes vagyok" (Varga Zoltán színész)

szerző
Horeczky Krisztina
publikálva
1999/38. (09. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Harminckilenc éves, tizenhárom éve a budapesti Katona József Színház tagja. Az elmúlt évadban Egressy Zoltán Portugál című darabjában - melyet Lukáts Andor vitt színre a Kamrában, majd nyáron filmet is forgatott belőle - egy negyvenes, falusi alkoholistát alakít. Epizódszerepből főszerepet, sablonos figurából "légies, angyalarcú véglényt" formált. A Sátánért négy díjat söpört be, többek között az Országos Színházi Találkozón neki ítélték a legjobb férfi epizódszereplő díját (a szintén a Portugálban brillírozó, Jucikát játszó Szirtes Ági kapta a legjobb női alakítás díját), és őt tüntették ki a színház számára alapított Vastaps Díjjal is.

{k199938_24;b}Harminckilenc éves, tizenhárom éve a budapesti Katona József Színház tagja. Az elmúlt évadban Egressy Zoltán Portugál című darabjában - melyet Lukáts Andor vitt színre a Kamrában, majd nyáron filmet is forgatott belőle - egy negyvenes, falusi alkoholistát alakít. Epizódszerepből főszerepet, sablonos figurából "légies, angyalarcú véglényt" formált. A Sátánért négy díjat söpört be, többek között az Országos Színházi Találkozón neki ítélték a legjobb férfi epizódszereplő díját (a szintén a Portugálban brillírozó, Jucikát játszó Szirtes Ági kapta a legjobb női alakítás díját), és őt tüntették ki a színház számára alapított Vastaps Díjjal is.MaNcs: Az alkoholizmus árnyalt, minőségi ábrázolása fehér holló a hazai színpadokon, miközben az absztinens színész elég ritka. A részegség bemutatására nagyjából két koreográfiát használnak, az egyik a hazai szórakoztatás leg- általánosabb formája. Ekkor a fővárosi "művészekből" toborzott haknibrigád oszlopos tagja svájcisapkában átesik a saját fülén, bandzsít, mindeközben félkegyelműként vigyorog. És van, amikor az alkotók lemennek a mélybe, hogy megmutassák a magyar falut. Ekkor az elefántcsonttorony csúcsáról tekintenek le a figurára, akit egyébként látványosan lesajnálnak.

Varga Zoltán: Több kritikus írta, hogy ennyire szeretni való részeget még nem láttak. Sátán figurája alapvetően Andor érdeme, mert egy olyan félrecsúszott embert akart ábrázolni, aki szánandó, esendő, miközben - a burleszkelemek megjelenése révén - mulatságos is. Nálunk - az általad említett szégyenletes, szellemtelen és zavarba ejtő hülyítéssel, a színpadi helyzetek olcsó poénra futtatásával, a szüntelen csetlés-botlással és a részegség színészileg értékelhetetlen, bántóan erőltetett imitálásával szemben - a naturalista emberábrázolás, a valósághűség, a szellemesség, a tragikomikum az elsődleges, miközben a szereplők mintegy észrevétlenül lépnek bele egy lapátba, ragadnak bele egy légyfogóba, vernek le egy poharat, vagy borítanak fel egy sörösüveget.

MaNcs: Azért esetedben ez nem ilyen egyszerű. Nem úgy készültél erre a szerepre, mint egy néha-néha ivogató színész, aki az olvasópróbák előtt bekukkant a kocsmába, hogy megnézzen egy-két törzsvendéget. Kiváló "iskolád" volt.

VZ: A premier után bejött az öltözőbe Zsámbéki Gábor, és azt mondta nekem meg a Szirtes Áginak, hogy "ti aztán elég sokat tudtok erről a világról". Gondolom, Gábor tudja, hogy én falun élő kölök voltam, és a középiskola ideje alatt kerültem Pestre. Tényleg sokat - túl sokat - tudok a vidéki alkoholizmusról. Tizenkét-tizenhárom éves koromra nevelőapám már totál alkoholista lett. Tizenhét éves korom után, anyám halálát követően többé nem mentem vissza a faluba, mert már fizikailag is féltem tőle. Ebből a világból nekem menekülnöm kellett, és menekültem is.

MaNcs: De Pesten sem irodalmi szalonokba jártál. Ösztöndíjjal végezted el a faipari szakközépet, nevelőtanártól szállodai londinerig mindennel foglalkoztál, munkásszálláson laktál.

VZ: Persze, itt Pesten is megtörténhetett volna ugyanez. De én annyira el akartam távolodni attól az örvénytől, ami bedarálhatott volna, hogy a fiatalkori gyengeség átcsapott egy jófajta, teremtő lázadásba. A kollégiumban bőripari szakmunkásokkal és cipőfelsőrész-készítő tanoncokkal voltam együtt, ahol a folyosó egyik végén a Boney M. üvöltött, a mi szobánkból meg a Deep Purple, ezzel egyben le is írtam az ott élők zömének szellemi táplálékát és a kollégiumban dúló kultúrharc lényegét. Szerencsém volt, hogy nem csak ez jutott. A legjobbkor találkoztam olyan barátokkal, nőkkel, akiktől szellemileg és érzelmileg nem csak retúrjegyet kaptam.

MaNcs: Miből tartottad el magad akkoriban?

VZ: Hétvégenként az újpesti patyolatba és a furnérgyárba jártam dolgozni. Meg is vettem azt a farmert, amit annyira akartam. Aztán következő nap kaptam egy táviratot, hogy anyám meghalt, és vegyek egy öltönyt. Visszavittem az üzletbe a farmert, visszakunyeráltam a pénzt, és vettem egy ócska öltönyt.

MaNcs: A színészet kapaszkodó volt?

VZ: Nem. Ez váratlan, többlépcsős dolog volt, nem készültem rá. Még az Erdértnél dolgoztam Kőbányán, a kilences telepen, ez egyébként nem akármilyen hely volt, például ott nőtt fel Deák Bill Gyula is... Na, itt hirdették meg a munkás fiatalok szavalóversenyét. A kerületi versenyen valahogy lenyomtam Garai Gábor Tűztánc című versét, szerintem borzasztó volt, de eljutottam az országosra. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy már akkor úgy hittem, az igazi, hiteles színészi játék vagy jelenlét lényege a valóban megélt élmények, állapotok újraélése, rekonstrukciója. Hát nekem meg nem volt élményszegény életem. Jelentkeztem a főiskolára nagyon tehetségtelenül, nagyon felkészületlenül, és a második rostán - teljes joggal - kirúgtak. Viszont felvettek a Nemzeti Stúdióba. Egy év alatt kellett megtanulni mindazt, ami egyáltalán elsajátítható. Renováltattam magam, úgyhogy karácsonykor, a szeretet napján, mikor ünnepelt az ország, engem ott véstek a fül-orr-gégészeten. Azzal az orrhanggal nem lehetett felvételizni. Tudtam, hogy másodszorra felvesznek. Életemben nem volt olyan erős hitem, erőm és koncentráltságom, mint akkor.

MaNcs: Vannak olyan szerepek, amiket nem lehet eljátszani rutinból háromszor egy héten. Hamletként sem lehet meghalni hétfőn, szerdán és pénteken. Mert akkor felborul a kényes egyensúly a szerep és a civil valód között, a rendezők pedig nem szociális gondozók, hogy ilyenkor vigyázzanak az emberre.

VZ: Én csak egyszer éreztem ezt a furcsa, mondhatni tudathasadásos állapotot, de akkor is úgy gondoltam, hogy vissza tudok térni a szerepből önmagamhoz. A Csirkefejben egy bomlott, brutális, érzelmileg tönkrement kamaszt játszottam, és voltak olyan esték, amikor nehezebb volt lecsendesítenem magamat, mint általában. Ilyenkor jó volt metróval hazamennem, vagy néha sétáltam egy órát. Pontosan tudtam, mire kell ügyelnem a következő előadáson, hogy nehogy kezelhetetlenné váljak. Meg kellett tanulnom együtt élni ezekkel az érzésekkel. Egy időben mégis az a hír járta rólam, és talán sokan manapság is úgy gondolják, hogy bizonyos pillanatokban vigyázni kell velem, nehogy kárt tegyek a körülöttem levőkben vagy magamban. Azt hiszem, ma már csak úgy tűnik, hogy veszélyes vagyok.

MaNcs: A szereplehetőségeid évekig úgy alakultak, hogy majdnem kizárólag bitang gengsztereket bíztak rád.

VZ: Sok rendezőnek ez az arc, meg ami a tekintetemben van, azt sugallja, hogy nekem kegyetlen, buta, vad, az egyik végletből pillanatok alatt a másik végletbe átcsapó embereket kell játszanom. Ezek a szerepek gyakran hoztak művészi előrelépést, de a hatodik ilyen figura eljátszása után azért már zavart. Vannak rendezők, akik mást is látnak bennem. Az utóbbi években kaptam egy-egy olyan szerepet, amiben a humor is megjelent, és ez baromi jó.

MaNcs: Elégedett vagy?

VZ: Nem vagyok elégedett, de nem vagyok elégedetlen sem, legalábbis nem olyannyira, mint amikor elmentem két évadra a Művész Színházba. ´97-ben úgy vett vissza Zsámbéki Gábor, hogy eljátszhattam Lopahint (Csehov, Cseresznyéskert - a szerk.), és ez olyan gesztus, ami előtt azóta is meghajlok. Az az igazság, hogy a legtöbb mérhető szerepet, ami előrelépést is jelentett a pályámon, tőle kaptam. Most nem érzem annyira jól magam, hogy ne gondolkoznék azon, hogy elmenjek, miközben olyan visszajelzéseket kapok, amelyek maradásra késztetnek. A sokadik díj után, amit Sátánért kaptam, azt gondoltam, talán elvárhatom, hogy többet foglalkoztassanak, de megint csak Zsámbéki gondolkozott bennem. Caliban leszek a Viharban. Kitűnő szerep. De hat bemutató lesz az évadban! Így a decemberi premier után kezembe veszem az ecsetet vagy az üveget, a követ, a festéket, aztán elkezdek dolgozni, mert ki kell töltenem a holt időt valami érdemleges dologgal.

MaNcs: Hamarosan negyvenéves leszel.

VZ: Igen, még néhány perc, és koccinthatunk.

MaNcs: Színészként mit kezdesz ezzel?

VZ: Változó ez a kor-érzés. Nap mint nap ugyan nem érzékelem, mi történik az arcomon, de azért látom, hogy "mindjárt" negyven. Kicsit furcsa érzés nézegetni magam. Ha néhanap a kezem ügyébe kerül egy húsz évvel ezelőtti fotó, inkább olyasmit érzek, hogy tizenhárom év színészi múlttal mennyit kérhetnék, ha filmezek. Aztán mégis megalkuszom, és alámegyek. Meg arra gondolok, hol kéne tartani. Abban biztos vagyok, hogy többet kellett volna játszanom, és azt is tudom, hogy egyre inkább kellenének a komoly megmérettetések. Mindig úgy érzem, hogy örökös hátrányban vagyok, és sosem fogom utolérni magam. Talán valami ragadt rám. Volt, amikor azt gondoltam, a francba az egésszel. Hogy néha abba kéne hagyni, hogy nincs sok értelme tovább csinálni, mert nem úgy működik, ahogy szeretném. Egy-egy igazán tehetséges előadás, egy-egy igazán erős alakítás mégis visszalök erre a pályára.

MaNcs: Most mi a biztos pont az életedben?

VZ: A boldogan felém futó Zsófi. Zorka, akivel már nagyon jókat lehet beszélgetni az életről. A hét hónapos Ábris, mert ha vele játszom, fiatalabb vagyok, mint ő. Ez a legerősebb burok. Természetesen Caliban is egy "biztos pont". Ugye, milyen szépen mondja ki ezt a hevet Gielgud a Prosperóban?

Horeczky Krisztina

szerző
Horeczky Krisztina
publikálva
1999/38. (09. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...