Film

A kém

  • - kg -
  • 2015. július 12.

Film

Brit tudósok néhány megkövült filmtekercsből kimutatták, hogy már azelőtt is létezett kémfilmparódia, hogy megszületett volna a kémfilm – eredményük publikálása óta a brit tudósokat nem találják, de ha viszontlátjuk őket egy brit tudósokról szóló paródiában, ígérjük, szólni fogunk. S mivel múltkor azt ígértük, szólunk, ha Melissa McCarthyt újból vígjátékkészítésen kapjuk, nos, a nagyszájú komika, dacolva a hollywoodi fitneszfasizmus diktálta szépségideállal, ismét beint a sótlan gebéknek, és egy újabb vígjátéksikerrel büszkélkedhet. A címadásban ott a „cipőt a cipőboltból” józansága, s ez a film egészére is jellemző: minek ide agyafúrt fordulatok, ha McCarthy egymaga elviszi a show-t mint szuperkémmé előléptetett, örök irodai alkalmazott. Ez eddig papírforma, de aki kitalálta, hogy Jason Statham szállítmányozási akciósztár is feltűnjön a színen, és anélkül, hogy nagyon erőlködne, játszva parodizálja – mondtuk már, hogy paródiában vagyunk? – teljes eddigi életművét, hát, az a valaki (Paul Feig rendező-forgatókönyvírót sejtjük a dolog mögött) tényleg megérdemel minden nullát a fizetési papírján. A film kedves bumfordiságának még az is jól áll, hogy Feig egy sitcomrendező darabosságával rakosgatja egymás után hol vicces, hol vicceskedő jeleneteit – mindkettőből van vagy tucatnyi. Nem baj, brit tudósok kimutatták, hogy a gyakorlat teszi a mestert, Budapest meg, a fő forgatási helyszín, elég olcsó a gyakorlásra.
A Ghostbusters közelgő női változatára (újabb Feig–McCarthy-produkció) tán már e gyermekbetegségek is kedves emlékké fakulnak.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.