Az eredetileg Japánból indult kaiju (azaz szörny)filmek az utóbbi időben érdekes oldalhajtásokat produkáltak Amerikában (Cloverfield, Monsters, Tűzgyűrű). Mint a legtöbb horrort, ezt a szubzsánert is kiválóan lehet társadalmi szorongások kifejezésére használni. Az eredeti japán Gojirába is nehéz volt nem belelátni az atomtámadás okozta traumát, de az ilyen mélyrétegekben húzódó politikai-társadalmi üzenetek a mai változatokban is megtalálhatók. A hatalmas monstrumok remekül megtestesítenek és leegyszerűsítve elénk tárnak olyan absztrakt és komplex problémákat, mint például a „civilizációk összecsapása”.
Már Gareth Edwards Monsterse is hordozott némi politizáló töltetet, mely a rendező szándéka szerint a világ távoli részein zajló, így senkit nem érdeklő háborúkról szólt volna, ám a Sötét kontinens ezt még inkább kiemeli. Az előző részben látott földönkívüli szörnyek már a Közel-Keletet is elárasztották, így az amerikai hadsereg csapatokat küld a visszaszorításukra. Eközben a helyiek közt az iszlám fundamentalizmus terjed, így a katonáknak kétfrontos háborút kell vívniuk. A film legnagyobb hibája épp ez a végletekig lebutított szimbolizmus, melyben az iszlám fundamentalizmus terjedése a nyálkás, mindent leromboló dúvadakkal válik egyenlővé. Eközben a nyugati katonák „fehér megmentőkké” válnak, akik önmaguktól mentik meg a legjobb esetben is nemes barbárként megjelenő helyieket. A másik probléma, hogy mindez egy csupa fáradt klisével operáló, unalmas háborús film keretében jelenik meg.
Forgalmazza az ADS Service
