Film

Monsters – Sötét kontinens

Film

Az eredetileg Japánból indult kaiju (azaz szörny)filmek az utóbbi időben érdekes oldalhajtásokat produkáltak Amerikában (Cloverfield, Monsters, Tűzgyűrű). Mint a legtöbb horrort, ezt a szubzsánert is kiválóan lehet társadalmi szorongások kifejezésére használni. Az eredeti japán Gojirába is nehéz volt nem belelátni az atomtámadás okozta traumát, de az ilyen mélyrétegekben húzódó politikai-társadalmi üzenetek a mai változatokban is megtalálhatók. A hatalmas monstrumok remekül megtestesítenek és leegyszerűsítve elénk tárnak olyan absztrakt és komplex problémákat, mint például a „civilizációk össze­csapása”.

Már Gareth Edwards Monsterse is hordozott némi politizáló töltetet, mely a rendező szándéka szerint a világ távoli részein zajló, így senkit nem érdeklő háborúkról szólt volna, ám a Sötét kontinens ezt még inkább kiemeli. Az előző részben látott földönkívüli szörnyek már a Közel-Keletet is elárasztották, így az amerikai hadsereg csapatokat küld a visszaszorításukra. Eközben a helyiek közt az iszlám fundamentalizmus terjed, így a katonáknak kétfrontos háborút kell vívniuk. A film legnagyobb hibája épp ez a végletekig lebutított szimbolizmus, melyben az iszlám fundamentalizmus terjedése a nyálkás, mindent leromboló dúvadakkal válik egyenlővé. Eközben a nyugati katonák „fehér megmentőkké” válnak, akik önmaguktól mentik meg a legjobb esetben is nemes barbárként megjelenő helyieket. A másik probléma, hogy mindez egy csupa fáradt klisével operáló, unalmas háborús film keretében jelenik meg.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.