Film

Darínra várva

Milagros Mumenthaler: Nyitott ajtók, ablakok

  • - köves -
  • 2012. szeptember 9.

Film

Kezdetben vala a ház. Egy nagy családi ház, egy nagy családi krízissel, kertre néző nagy ablakokkal és magukba néző nagy lányokkal. A lányok hárman vannak, a krízis egyedül, ám utóbbi áll nyerésre.

A három nővér a nagymama hűlt helyét kerülgeti, a nemrég elhunyt nagymamáét, akiről annyi azért megtudható az információit inkább magának tartogató filmből, hogy ő volt a családfő. Marina, Sofia és Violeta sokat mesélhetne a filmidőt meg sem váró hölgyről; valaki elmondhatná, mi a története az idétlenül rezgő masszázságynak vagy a szülők hiányának, de ez nem egy megmondós film, hanem az argentin melankolikusok csendszimfóniája. A nagymamátlan ház Buenos Airesben található, de sem tangóharmonika-dallamok nem szűrődnek át a spalettákon, sem Ricardo Darín nem állít be mint az argentin film nagykövete. Ez a ház nem annyira az egyetemes filmtörténetbe van bekötve (Csehov, a nagy orosz filmes vagy Bergman emlegetése persze mindig szerencsét hoz), mint inkább a szereplők nem túl egyetemes, ám annál egyénibb - egyénien eseménytelen - történetébe. Amelyről épp annyi tudható meg, amennyit ezek a búval-bájjal bélelt lányok láttatni engednek, ami nem sok, mert Marina főleg csak néz, Sofia főleg csak duzzog, Violeta pedig főleg csak fekszik: hol a kedvesén, hol más fekvőalkalmatosságon. A lányok hol gyanakodva méregetik egymást és egymás gyászát, hol maguk elé néznek a kanapén. Aki volt már három gyászoló lány, bizonyára reális élethelyzetként értékeli a látottakat, de aki nem, az is érdeklődéssel figyelheti a szobák közti testi-lelki mozgásokat. És Ricardo Darín még mindig sehol. A lányok viszont pizzát rendelnek vagy videót: csak argentin film ne legyen - mondja egyikük a rendelésnél, az sem kizárt, hogy inside joke-ként. Milagros Mumenthaler filmjét viszont azok fogják megrendelni, akik kedvelik, ha a kamera elidőz egy öreg írógépen, egy fűzőbe fogott női háton vagy a jelentéssel bíró ablakokon. A távolban olykor elpattan egy húr is, de a rendezőnőt dicséri, hogy valaki mindig van, aki két lélekrezdülés között elmossa a szennyes edényt. És Ricardo Darín sem állít be; egyszer sem.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.