„A meztelenség komfortos helyzet” - Jemima Kirke színésznő

Film

Ő Jessa Lena Dunham HBO-s sorozatában, az utolsó évadába lépett Csajokban. Ő a képzőművész a csapatban, a festészetet cserélte le – vonakodva persze és átmenetileg – a sorozatsztárságra. New Yorkban beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A második évad során be akarta dobni a törülközőt; felhívta Dunhamet, és közölte vele, hogy ennyi volt. Végül mi szólt a maradás mellett?

Jemima Kirke: A szerződésem, és ami benne állt. Volt egy pont, amikor úgy éreztem, sok ez a reflektorfényből, szép volt, jó volt, elég volt. A színészet egyáltalán nem szerepelt a vágyaim között. Persze aláírtam a szerződést, senki sem kényszerített, de a Girlsszel járó ismertség kezdett a terhemre lenni. Nem akartam, hogy azt mondják rám, ha valami másba kezdek, hogy, jaj, hát nem érdekes, az egyik lány a Csajokból most épp fotózgat. Nem akartam, hogy egy vicc váljék belőlem. Végül meggyőztek, illetve nem is kellett, hogy meggyőzzenek, meggyőzött a szerződésem.

MN: Megbánta?

JK: Egy cseppet sem. De azt kikötöttem, hogy nem fogok a late night show-kban haknizni, és csak annyi interjút adok, amennyit a szerződésem előír. Ellenálltam, ameddig csak tudtam, aztán valamikor a negyedik évad táján kinyílt a szemem, hogy minek ez a nagy finnyáskodás, amikor a saját képemre is formálhatnám ezt az melót. És még fizetnek is érte.

false

 

Fotó: HBO

MN: Az, hogy fizetnek is, kellemes változatosság lehetett, főleg a Tiny Furniture-höz képest. Ebben a korai Dunham-opusban kezdte a színészi pályafutását.

JK: Baráti beugrás volt, Lena egy árva centet sem tudott fizetni. A felkérés szó szerint így hangzott: gyere, játssz már a filmemben! Elég fiatal voltam, elég kevés kötelezettséggel az életben, hogy megvonhassam a vállam, és azt mondjam, hogy miért ne. Nem volt sem gyerekem, sem munkám. Azóta Lena azért sokat fejlődött rendezőként, ma már nagyjából tudja, hogy melyik felszerelés mire való. A hangsúly a nagyjábólon van. Nincs egyedül ezzel, vagyunk még egypáran így, akik csak úgy teszünk, mintha tudnánk, mi mire való.

MN: A pozitív testkép fő propagálójaként a Csajok sosem riadt vissza a meztelenségtől. Könnyű volt a kamerák előtt meztelenül megőrizni a pozitív testképet?

JK: Az elmúlt hat évad alatt a meztelenség is könnyebbé vált. Nekem és Lenának ez sosem jelentett különösebb nehézséget, a meztelenség mindkettőnk számára komfortos. És, hogy őszinte legyek, szerintem mindkettőnket szórakoztatott is, ha az egész stáb előtt meztelenkedhettünk. Vicces volt, nekünk legalábbis. Felettébb unalmas, ahogy a testekre tekint a média. Lehet, hogy amit a Csajokban csináltunk, ma újnak számít, de szívből remélem, hogy 20-30 év múlva mindez már rég idejétmúlt lesz. Hű, de nagy szám volt ez akkor a tízes években! – így lenne jó emlékezni.

MN: A kilencvenes évek végén a Szex és New York volt a nagy szám. Elmúlt felette az idő?

JK: A Szex és New York nem szólt másról, csak a szexről meg a partikról partikra járó nőkről, akik egy kicsit ugyan rosszalkodtak, de nem jutottak messzire a rossz magaviseletben. De hol vagyunk ma már ettől?!

MN: És hol vagyunk ma már azoktól a politikailag ártatlanabb időktől, amikor a Csajok elkezdődött…

JK: Jaj, nagyon kínos ez az egész. Tavaly az egész ország egy reality show-vá változott, mára pedig ez a reality show maga lett a valóság. De talán valami jó is történik; a liberálisok talán végre összekapják magukat. Sokat kritizálták őket, hogy az égvilágon semmit sem csinálnak. Hát, talán most csinálnak.

MN: És maga mit fog csinálni? Most, hogy teljesítette minden szerződéses kötelezettségét és a sorozat is a végéhez közeledik, mi lesz a színészettel?

JK: Nem mondanám, hogy elárasztanának minket szerepekkel. Sokszor megkaptuk, hogy mi, akik a Csajokban szerepelünk, nem szerepet játszunk, mi magunk vagyunk ezek a csajok. De könyörgök, ezek csak szerepek, a Csajok meg egy tévésorozat, miért nem lehet ezzel megbarátkozni? Erős a gyanúm, hogy többen utálják a sorozatot, mint ahányan valójában nézik. Na, ez máris mehet a Twitterre! Én egy nagyon is létező New York-i típust, a belvárosi, elitista, inkább csak lebegő, mintsem bárhova is tartó manhattani, szabad szellemű előkelőséget játszom. Erre fel a következő szerepajánlatokat kaptam: a kemény csajt és a kemény csajt szomorúsággal a szemében. Én még egy forgatókönyvet ebben az életben nem bírok elolvasni, amiben a rossz ribanc a főszereplő, aki azért a lelke legmélyén egy szomorú teremtés. Bele sem merek gondolni, hogy a többiek milyen könyveket kapnak. Lena alighanem olyanokat, melyek egy szendvicset majszoló, felháborodott lány jelenetével kezdődnek.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.