„A meztelenség komfortos helyzet” - Jemima Kirke színésznő

Film

Ő Jessa Lena Dunham HBO-s sorozatában, az utolsó évadába lépett Csajokban. Ő a képzőművész a csapatban, a festészetet cserélte le – vonakodva persze és átmenetileg – a sorozatsztárságra. New Yorkban beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A második évad során be akarta dobni a törülközőt; felhívta Dunhamet, és közölte vele, hogy ennyi volt. Végül mi szólt a maradás mellett?

Jemima Kirke: A szerződésem, és ami benne állt. Volt egy pont, amikor úgy éreztem, sok ez a reflektorfényből, szép volt, jó volt, elég volt. A színészet egyáltalán nem szerepelt a vágyaim között. Persze aláírtam a szerződést, senki sem kényszerített, de a Girlsszel járó ismertség kezdett a terhemre lenni. Nem akartam, hogy azt mondják rám, ha valami másba kezdek, hogy, jaj, hát nem érdekes, az egyik lány a Csajokból most épp fotózgat. Nem akartam, hogy egy vicc váljék belőlem. Végül meggyőztek, illetve nem is kellett, hogy meggyőzzenek, meggyőzött a szerződésem.

MN: Megbánta?

JK: Egy cseppet sem. De azt kikötöttem, hogy nem fogok a late night show-kban haknizni, és csak annyi interjút adok, amennyit a szerződésem előír. Ellenálltam, ameddig csak tudtam, aztán valamikor a negyedik évad táján kinyílt a szemem, hogy minek ez a nagy finnyáskodás, amikor a saját képemre is formálhatnám ezt az melót. És még fizetnek is érte.

false

 

Fotó: HBO

MN: Az, hogy fizetnek is, kellemes változatosság lehetett, főleg a Tiny Furniture-höz képest. Ebben a korai Dunham-opusban kezdte a színészi pályafutását.

JK: Baráti beugrás volt, Lena egy árva centet sem tudott fizetni. A felkérés szó szerint így hangzott: gyere, játssz már a filmemben! Elég fiatal voltam, elég kevés kötelezettséggel az életben, hogy megvonhassam a vállam, és azt mondjam, hogy miért ne. Nem volt sem gyerekem, sem munkám. Azóta Lena azért sokat fejlődött rendezőként, ma már nagyjából tudja, hogy melyik felszerelés mire való. A hangsúly a nagyjábólon van. Nincs egyedül ezzel, vagyunk még egypáran így, akik csak úgy teszünk, mintha tudnánk, mi mire való.

MN: A pozitív testkép fő propagálójaként a Csajok sosem riadt vissza a meztelenségtől. Könnyű volt a kamerák előtt meztelenül megőrizni a pozitív testképet?

JK: Az elmúlt hat évad alatt a meztelenség is könnyebbé vált. Nekem és Lenának ez sosem jelentett különösebb nehézséget, a meztelenség mindkettőnk számára komfortos. És, hogy őszinte legyek, szerintem mindkettőnket szórakoztatott is, ha az egész stáb előtt meztelenkedhettünk. Vicces volt, nekünk legalábbis. Felettébb unalmas, ahogy a testekre tekint a média. Lehet, hogy amit a Csajokban csináltunk, ma újnak számít, de szívből remélem, hogy 20-30 év múlva mindez már rég idejétmúlt lesz. Hű, de nagy szám volt ez akkor a tízes években! – így lenne jó emlékezni.

MN: A kilencvenes évek végén a Szex és New York volt a nagy szám. Elmúlt felette az idő?

JK: A Szex és New York nem szólt másról, csak a szexről meg a partikról partikra járó nőkről, akik egy kicsit ugyan rosszalkodtak, de nem jutottak messzire a rossz magaviseletben. De hol vagyunk ma már ettől?!

MN: És hol vagyunk ma már azoktól a politikailag ártatlanabb időktől, amikor a Csajok elkezdődött…

JK: Jaj, nagyon kínos ez az egész. Tavaly az egész ország egy reality show-vá változott, mára pedig ez a reality show maga lett a valóság. De talán valami jó is történik; a liberálisok talán végre összekapják magukat. Sokat kritizálták őket, hogy az égvilágon semmit sem csinálnak. Hát, talán most csinálnak.

MN: És maga mit fog csinálni? Most, hogy teljesítette minden szerződéses kötelezettségét és a sorozat is a végéhez közeledik, mi lesz a színészettel?

JK: Nem mondanám, hogy elárasztanának minket szerepekkel. Sokszor megkaptuk, hogy mi, akik a Csajokban szerepelünk, nem szerepet játszunk, mi magunk vagyunk ezek a csajok. De könyörgök, ezek csak szerepek, a Csajok meg egy tévésorozat, miért nem lehet ezzel megbarátkozni? Erős a gyanúm, hogy többen utálják a sorozatot, mint ahányan valójában nézik. Na, ez máris mehet a Twitterre! Én egy nagyon is létező New York-i típust, a belvárosi, elitista, inkább csak lebegő, mintsem bárhova is tartó manhattani, szabad szellemű előkelőséget játszom. Erre fel a következő szerepajánlatokat kaptam: a kemény csajt és a kemény csajt szomorúsággal a szemében. Én még egy forgatókönyvet ebben az életben nem bírok elolvasni, amiben a rossz ribanc a főszereplő, aki azért a lelke legmélyén egy szomorú teremtés. Bele sem merek gondolni, hogy a többiek milyen könyveket kapnak. Lena alighanem olyanokat, melyek egy szendvicset majszoló, felháborodott lány jelenetével kezdődnek.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.