Mesefilm

Vadregény

Film

A mesék dekonstrukciója mára már szinte közhelyes megoldássá vált, és ez bizony a Disneyt is mély önvizsgálatra késztette. A Pixar-filmekkel már jó ideje maga is erre az útra lépett, de ezek az alkotások valójában nem felelnek meg teljesen a klasszikus Disney-korszak termékeinek. Saját toposzainak valódi lebontása a Bűbáj c. musicallel kezdődött. A Vadregény ezt az utat folytatja, bár kevésbé invenciózus módon (ez esetben ráadásul Broadway-adaptációról van szó). Ha egészen pontosak akarunk lenni, inkább de- és rekonstrukcióról kellene beszélnünk egy filmen belül: a klasszikus mese- és musicalklisék leomlanak, majd a darabjaikból egy új, de kissé eltérő világ épül fel.

A film tele van jó ötletekkel (néha üdítően perverz mesei fordulatokkal), de ezek sajnos elszigeteltek. Néha úgy tűnik, mintha egy mese­figurákból álló Bosszúállók-csapat ténferegne céltalanul a vásznon.
S ahogy telik az (egyébként értelmetlenül elnyújtott) játékidő, egyre csak kuszálódnak a szálak, és a szereplők közti viszonyok láthatóan semerre sem tartanak. A hangnemmel is vannak problémák: az önironikus, önreflexív stílust egy ponton indokolatlan drámázás váltja fel, ráadásul nagyjából ott, ahol az egész filmnek véget kellene érnie. Olykor még az unalom is megkísérti a nézőt, mivel a miliő maga sem elég mesei és természetfeletti ahhoz, hogy átlendítsen minket a cselekmény lyukain (és ami még rosszabb, a dalok sem elég emlékezetesek). Összességében a Vadregényben sokkal több lett volna, mint amit a készítőknek sikerült meg­valósítaniuk.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.