tévésmaci

A móló hódja

  • tévésmaci
  • 2022. szeptember 28.

Film

Amikor Sztupa és Troché első királyságukat ülték, övék volt minden a Láng Kálmán utcától a munkásotthonig, az MHK-pályától a vízi telepig minden, de minden.

Csak történeteik nem voltak, nem maradtak, pusztán Ómafa emlékezetének minduntalan felgyűrődő rongyszőnyege. Amikor mentek, akkor nem mentek sehová, vagy nem tudta senki, hogy hová mennek, az utca megvolt, a ház száma is, amely előtt épp elhaladtak, s megvolt az irány is, a piac felé, a gyár felé, az iskola felé, de hogy odaértek-e, hogy megálltak-e ott, vagy továbbhaladtak, azt nem tartotta számon senki, csupán azt, hogy uralkodtak. Ha mentek valahová, akkor uralkodni mentek, ha voltak valahol, ott uralkodtak. Hogy viszont mások mit csináltak, hogy a sokaság miben mesterkedett, azt lehetett tudni. A piacon pingált fakanalakkal csapkodták a csinos lányok fenekét a hirtelen nekibátorodott ifjak s a meglett férfiak, ezen kacagni illett, de lett belőle pofozkodás is. A dolgozók bevitték a gyerekeiket a gyárba, volt hűsítő és valami gázpalackszerű szarból szódát is lehetett spriccelni műanyag pohárba, s a gyerekek elszöktek a kerékpárgyárba, mert a gyár sokféle gyár volt, csak az öntöde nem nagyon érdekelt senkit, pedig az sosem állt le, talán csak ilyenkor mégis. A szökött gyerekek a kerékpárgyárban teletömködték ruhájuk réseit, zsebeit, kabátkájuk ujját, pedig tavasz volt, nem is kellett már kabát, biciklicsengőkkel, macskaszemekkel, pedállal, s reszkettek, hogy kifelé a portás ne állítsa meg őket, mert akkor apát biztos kirúgják, s ők meg mehetnek a javítóba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.