Film

A séf

  • - kg -
  • 2014. november 9.

Film

Robert Downey Jr. egy csupaszív fickó, aki friss bejelentése szerint Hollywood számkivetettjét, Mel Gibsont szeretné a következő Vasember rendezőjének. A dolog oda vezethető vissza, hogy amikor épp Downey Jr. volt Hollywood számkivetettje, elsőként Gibson sie­tett a megsegítésére és adott neki szerepet Az éneklő detektívben.

De Robert csupaszív ember azért is, mert nem feledkezett meg másik pártfogójáról, Jon Favreau-ról sem; ő volt, aki rendezőként addig kardoskodott Downey Jr. mellett, míg a vonakodó stúdiófejek végül engedtek, és neki adták a Vasember címszerepét. És most, hogy Favreau – megfáradván a Vasemberek és az űrlényeket cowboyokkal pároztató megbízások tengerében – összedobott egy könnyed kis indie-t, a csupaszív Jr.-nak nem kellett kétszer mondani: jött, hogy egy közepesen vicces jelenet erejéig a nevével segítse a független próbálkozást. De lehet, hogy szimplán csak az imponált neki, hogy A séf c. film egy csupaszív üdvtörténet, melynek során korunk hőse, a snidlingjére sokat adó, virtuózan aprító sztárséf egy büfékocsi gyomrában talál rá a boldogságra, a népek konyhájának igazi olvasztótégelyére. Értjük a célzást; Favreau, a Bárbarátok írójából hollywoodi tényezővé emelkedett szaki maga is visszatalált a büfékocsihoz. De az is lehet, hogy nincs is célzás, csak lazaság van, jókedv és sok barát (Scarlett Johanssontól Dustin Hoffmanig mindenki benézett), így az sem fáj, hogy amikor Favreau az órájára nézve konstatálja, hogy jól elszaladt az idő (barátok közt az gyorsan szalad), sietve, aktus közben hagyja ott e könnyed kis ételpornót.

A Big Bang Media bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.