Film

A tengernél

  • - kg -
  • 2015. december 19.

Film

Ó, drágám, hát te miért vagy már megint oly szomorú? És te, drágám? Én, drágám, azért, mert te is, drágám. De mit tegyünk akkor, drágám? Süttessük szép testünket a parton? Vagdossunk whiskey-s poharakat egymás fejéhez? Olvassunk divatlapot unottan? Igyuk le magunkat már nyitáskor a parti bárban? Együnk nyugtatót ebédre? Lessük meg a szomszédokat a falba vájt lyukon keresztül? Imádkozzunk fehérre meszelt falú templomban? Írjunk regényt a fájdalmunkról? Bámuljuk naphosszat az égszínkék tengert? Vagy hallgassunk életbölcsességeket galambősz francia bácsiktól? Igen, drágám. Jól van, drágám… Most, hogy már hivatalosan is A tengernél az év legrosszabb hollywoodi filmje, semmit sem veszítünk, ha kicsit élvezzük is, ahogy Angelina Jolie és Brad Pitt egy 10 millió dolláros önképzőköri színielőadásban szenvednek a dél-francia tengerparton (valójában Máltán). A nyomaték kedvéért mindent kétszer mondanak el, mindent kétszer mondanak el, de az olyan veretes sorok (írta: Angelina Jolie), mint az „ó, de fáj, Roland, ó, de fáj, Vanessa” meg is követelik az ismétlést. Tarantino sem idézhette volna fel érzékibben a hetvenes évek európai szoftművészfilmjeinek – szenvedjünk, de azért mutassunk cicit is – összes modorosságát, és a Muppet Show tagjai sem játszhatták volna el nagyobb átéléssel, amit Jolie és Pitt két óra alatt összeszenvednek a napon. Bruno Ganz egyéb elfoglaltságai miatt Niels Arestrup az a nagy európai színész, aki szentesíti a látottakat – közülük is messze Pitt villanyborotvája a legnagyobb talány. Vajh’ melyik bolhapiacon találhatták?

A UIP–Duna Film filmje

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.