DVD

A túlélő

  • Gera Márton
  • 2015. december 19.

Film

Pierce Brosnan nosztalgiázik: oh, amikor ő volt a világ első számú titkosügynöke, és percenként likvidálta a gazfickókat, de szép is volt. Most is fut, lődöz, és hidegre is tesz néhány tucat embert, csak azzal a különbséggel, hogy az a néhány tucat jelen esetben a jó oldalon áll, és Brosnan játssza a bérgyilkost, akit húsz éve még maga ölt volna meg egy James Bond-filmben. Főleg akkor, ha látja, milyen alakítást nyújt, hogyan lesz belőle unalmas gyilkos, aki azért öl, mert csak. Persze a vállalkozás lehetetlennek tűnik, hisz a forgatókönyv látványosan nem ad semmilyen lehetőséget arra, hogy megismerjük a szereplőket; mindenki felmondja a kötelezőt, és ebben ki is merül a színészi munka – nemcsak Brosnané, Milla Jovoviché is.

Pedig A túlélő pontosan úgy indul, mint egy ügyes 007-es kaland, a világ távoli pontján ropognak a fegyverek, miközben gonoszok végzik ki a jókat, aztán rögtön Londonban vagyunk, hogy kellemes irodákban intézkedjenek az egyensúly helyreállításának érdekében. És nagyjából fél óráig képes is fenntartani az érdeklődést, kábé azzal, hogy nem árulja el, ki az üldöző és ki az üldözött. Úgy tűnik, mintha valami komoly dolog készülne. Csak hát nemsokára kiderül, hogy amit kapunk, nem több, mint szimpla macska-egér harc: a bérgyilkos célja az ügynöknő megölése, aki viszont menekül, és ezért olyan okos ötletet talál ki, hogy felhívja a barátnőjét.

Végül már csak azért nézzük, mert kíváncsiak vagyunk rá, mi lesz Brosnannal, hiszen még így, hatvankét évesen is úgy szalad, hogy megehet mindenkit a sárga irigység.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.