Istenek kíméljenek

Jonathan Liebesman: A titánok haragja

  • - kg -
  • 2012. március 30.

Film

Folytatódik a családsorozat: Berényiék távollétében Hádész Arésszel haverkodik, Kronosz feljönne a pincéből, Zeuszt bántják, Poszeidón nyugdíjasként téblábol a lépcsőházban. Perszeusz már megint a világbékére hajt, Androméda viszont Perszeuszra.

Az a vicc megvan, hogy Hádész és Zeusz beszélgetnek Tenerifén? Nem baj, ha nincs, mert A titánok haragja tele van ilyen viccekkel, habár egyszer (Louis Leterrier: A titánok harca, 2010) már elsütötték majdnem az összeset. Mint két éve, úgy ezúttal is Ralph Fiennes és Liam Neeson adja az isteneket – persze lehet azzal jönni, hogy kiművelt szigetországiak szerepeltetése már majdhogynem franchise-hagyománynak számít, hiszen az ős-Titánokban (Desmond Davis: Titánok harca, 1981) Laurence Olivier adta Zeuszt, de valószínűbb, hogy már Olivier esetében sem a görög mitológia, hanem egy gyorsan beváltható hollywoodi csekk jelentette a legfőbb ihlető erőt.

A titánok haragjában egyébként semmi kiábrándító nincsen, hiszen kiábrándulni csak egyszer lehet, és azt a piszkos munkát már a franchise-nyitó előadás elvégezte. A folytatás tisztességesebb darab az elődjénél, működik például a 3D, kevésbé darabos Pegazus szárnyalása, és még küklopszok is vannak benne, ami sok mindenre felmentést ad. A történetről szó se essék, de minek is ilyen követelésekkel előállni, főleg egy olyan film esetében, amelyben a főszereplő akcióhősnek minden alkalommal Perszeuszként kell bemutatkoznia. Ezt egyébként Sam Worthington továbbra is a jól bevált technikával, egy elmélyült ausztrál szörfös modorában oldja meg – még egyszer: ez egy második rész, apróságokon nem érdemes fennakadni.


A film fogyasztóvédelmi szempontból is rendben van, a 3D nem utólagos fusimunka, mint az előző résznél, hanem létező szolgáltatás. Lehet, hogy számoltak vele a fejlesztők, lehet, hogy nem, mindenesetre a 3D-nek megvan az a tulajdonsága, hogy miközben majdnem elviselhetővé teszi a pocsék színészeket (üdv, Perszeusz), legalább ugyanilyen bénán áll a tanult kollégáknak. Ahogy Neeson és Fiennes teljes isteni díszben hadba vonulnak, az talán az egyetlen szívszorító pillanata e drámai momentumokat egyébként teljességgel nélkülöző, zajos blockbusternek.

Áll Neeson Charlton Heston legszebb Tízparancsolatbéli jelmezében, és mellette Fiennes mint egy gyomorbajos goth rocker – csoda, hogy nem röhögik el magukat egymás láttán. A csekken túl tán azzal vigasztalták magukat, hogy a következő körben (A titánok halastava) bizonyára mások, mondjuk Kenneth Branagh és Anthony Hopkins égeti majd magát istenekhez méltó műhajjal.

Az Intercom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.