narancs.hu: A 2008–2009-es romagyilkosságokat megelőzően voltak közvetlen tapasztalataid megkülönböztetésről, kiszolgáltatottságról?
Fliegauf Bence: Az általánosban sokszor nézegettük a naplót, a névsor mellett halvány betűkkel kódok álltak a neveink mellett. A legtöbb gyerek neve mellé azt írták, hogy VK, ami veszélyeztetett környezetet jelentett. Majdnem minden VK mellett volt egy C is. Ez azt jelentette, hogy cigány. Ezt leheletvékonyan, ceruzával írták, alig látszott: mintha szégyellték volna. Az én nevem mellett az állt, hogy VM, ami veszélyes magatartást jelent. Ezt csak én kaptam. Bemásztam ide-oda, elvettem, amire szükségem volt, gyújtogattunk, voltak bunyók – ez normális volt abban a lakótelepi iskolában, ahová jártam. Mindezeket VK-kkal csináltam, néhányan közülük még C-k is voltak. Amúgy a VKC haverjaim később nagyon szófogadóak lettek, szinte kivétel nélkül megtették, amit a társadalom elvárt tőlük: bevonultak a börtönökbe.
narancs.hu: A meglévő tudásodat mennyire tudtad kamatoztatni ezúttal a szereplőválogatás, vagyis a mélyszegénységben élő romákkal való találkozások során? Min múlott, hogy elfogadtak?
FB: Nem volt bennem tudatosság. Most azt mondom, hogy talán a figyelem volt a legfontosabb. Nem a megoldandó szociális kérdést láttam bennük akkor, amikor behívtak az otthonaikba. Próbáltam a velem szemben álló emberre figyelni. Elképesztő az a nyíltság, amit a tiszta figyelem gerjeszt az emberekben. Ehhez persze hozzátartozik, hogy ezeknek az embereknek nincs mit veszíteniük, másrészt rájuk amúgy senki sem kíváncsi a szó igazi értelmében. A mélyszegénységben élőkkel sokkal inkább „foglalkoznak”, mintsem figyelnek rájuk. A rendőrök, a családvédelmisek, a mentők többnyire mint egy masszát, mint egy problémát látják őket. Persze más odamenni egy-két órára, és más nap mint nap, rutinból jelen lenni. Ehhez képest megható volt, amikor valódi törődést és szeretetet láttunk egy-egy tanyagondnok és szociális munkás részéről.
narancs.hu: Toldi Katalin, Lendvai Gyöngyi és Sárkány Lajos: ők a szereplőid. Kik ők, hol élnek, hogyan találtál rájuk?
FB: Toldi „Rigó” Kati a korlátra támaszkodva bagózott a kertjében, és olyan szigorúan nézett rám, hogy összeugrott a gyomrom. Tíz perc múlva már együtt röhögtünk ezen. Ő az egyik pillanatban egy hallgatag, titokzatos kobold, a másikban meg egy örökké elégedetlen csaj, aki leordítja a hajadat. Imádom. Lendvai Gyöngyit egy ózdi iskola padjában ülve láttam meg először. Ott ült egy áthatolhatatlan lelki páncél mögött. Végigcsináltam vele egy nagyjátékfilmet, még sincs fogalmam arról, hogy kicsoda ő. Tele van titkokkal. Sárkány Lajos olyan vagány, mint a neve. Őt egy kollégám szúrta ki, amint veszettül nyargal egy szolnoki iskola folyosóján. Sokat hülyültünk vele. Egyszer például kitaláltuk, hogy másszon fel egy fára, és amikor a stáb már kellően kétségbeesett, intettem neki, ő erre leordított nekik. Mindketten megkaptuk a magunkét. Hátborzongató volt, amikor a nörsz tudatta velem, hogy Lajost még soha senki nem látta aludni.
narancs.hu: A filmed kiemelte őket a saját közegükből. Figyelemmel kíséred a további sorsukat?
FB: Tartjuk a kapcsolatot, hiszen barátok vagyunk. Az elejétől kezdve világossá tettem, hogy én mint filmrendező veszek részt ebben a filmben, és nem mint szociális munkás. Erről főleg magamat kellett meggyőzni. Szóval nem „utógondozás” folyik, hanem laza barátság.
narancs.hu: Mi a véleményed arról, hogy a PanoDráma Szóról szóra című dokumentumdrámáját leszámítva az úgynevezett többségi társadalom alkotói nem reflektáltak a romagyilkosságokra?
FB: Figyelmeztettek, amikor belekezdtem: darázsfészekbe nyúlsz. Kölyökkoromban egyszer bottal levertem egy darázsfészket, és majdnem halálra csíptek – úgyhogy ez a szó alaposan megrémített. A rémület nekem fontos jel arra, hogy belekezdjek valamibe.
Fotó: Sióréti Gábor
narancs.hu: Szerinted érett a mai magyar társadalom ennek a sokáig szőnyeg alá söpört tabutémának a feldolgozására?
FB: Nem szabad a gyűlölettől fröcsögő internetes fórumozók véleményéből általánosítani. Azt tapasztalom, hogy a gádzsók (nem cigányok) egy része nyitott és érdeklődő. Egyetértek a frontvonalon dolgozó Derdák Tiborral, Bódis Krisztával, Iványi Gáborral, Budai Sándorral és a többiekkel. Az oktatás a válasz. A mélyszegénységben élő családokhoz az oktatáson keresztül lehet eljutni. Az oktatáson keresztül lehet megérteni és integrálni a cigányságot. Derdák Sajókazán alaposan kidolgozott rendszert működtet. Bódis Kriszta Ózdon a művészetoktatáson keresztül érkezik meg ugyanide. Budai Sándor Iványi Gábor mentorálásával modellértékű oktatási központot hozott létre Abaújkéren. Tizenakárhány szakmát tanítanak a díszkovácsolástól kezdve a gombatermesztésen át a fodrászatig. Még emukat is tenyésztenek. Ne feledjük el, hogy mindez nem Győr-Sopronban, hanem Borsod megyében történik. A fenti, európai minőségű szakembereket ajánlom szeretettel Balog Zoltán figyelmébe. Derdák és Budai iskolái példaértékűek. Ha franchise étteremláncok léteznek, akkor miért nincsenek franchise iskolák? A modelleket le kellene védeni, és a létrehozók felügyeletével terjeszteni lehetne. A filmre irányuló figyelmet az ilyen típusú kezdeményezésekre próbálom majd fordítani.
narancs.hu: A berlini Ezüst Medve, a film egyértelműen pozitív nemzetközi fogadtatása jóvoltából most mintha mindenki a zászlajára tűzné idehaza a filmet.
FB: Természetesnek tartom, így működünk mi, emberek. Amúgy kicsiben is ez megy. Ha egy film nagy karriert fut be, akkor a stábtagok amellett, hogy kiemelik a rendező nagyságát, magukénak tekintik a film sikereit, közös sikernek élik meg az eseményeket. Ez szép. Ha viszont a film megbukik, akkor meg hát ugye mit tudtak ők csinálni, ott volt a rendező... Hallottál már közös filmes kudarcról? Én még soha. Engem szórakoztat, hogy ezeket a folyamatokat nem észleljük magunkban. Én lennék az első, aki kiabálna, ha a minisztérium cenzúrázta volna ezt a filmet, de hát most mit csináljak, nem tették. Vajnáék torkának is neki lehetne ugrani, ha elutasították volna ezt a filmet. Ez azonban nem állt módjukban, mert még nem léteztek akkor, amikor ezt a filmet finanszíroztuk. A Magyar Nemzeti Filmalapnak semmi köze ehhez a filmhez. Ettől én még örülök neki, hogy büszkék a sikerekre. A sarki közért pénztárosa is büszke, ennek is örülök. Amúgy nagyon hasznos lenne egy elkülönített pénzkeret a kiemelt társadalmi fontosságú filmeknek. Tudod, mi történne, ha ez így lenne? Kiemelt társadalmi fontosságú filmek születnének. Azon szoktam töprengeni, hogy az a döntéshozó még mindig bejár-e dolgozni a Tv2-be, aki annak idején dramaturgiai okokra hivatkozva elutasította ezt a filmtervet. Bízom benne, hogy nem csak én felejtettem el a nevét.
narancs.hu: A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tizennyolcmillióval, az összköltségvetés közel tíz százalékával szállt be. Végül francia és német szponzori és produkciós pénzekből készülhetett el a filmed. Ezt azt jelzi, hogy a magyar kultúrpolitikának kezdetben nem volt annyira fontos ez a film, csak utólag.
FB: Olyan ez a medve, mint valami primitív totemállat, feltüzeli az embereket. Hát igen, jobban örültem volna, ha a lelkesedést nem az Ezüst Medve váltotta volna ki, hanem a forgatókönyv. Akkor talán nem aludt volna három-négy felnőtt ember egy-egy kollégiumi szobában tizennégy órai munka után, és nem a gyártásvezető kente volna a fonnyadt szendvicseket a stábnak. A látványtervező asszisztensem a McDonald's-os órabérnél kevesebb pénzt kapott ezért a filmért, és nem ő volt az egyetlen. Ez a film legalább elkészült, pályatársaim nagy része még idáig sem juthatott el.
narancs.hu: Kormányzati részről felmerült az igény, hogy ne ilyen drasztikusan mutasd be a hazai viszonyokat?
FB: Nem volt ilyen igény, legfeljebb aggodalom. Mécs Móni producer megkért, hogy írjam le a gondolataimat az államtitkár úrnak. Én ezt megtettem, ebben leírtam, hogy azt gondolom, egy ország akkor válik nagykorúvá, ha képes szembenézni a kríziseivel, a tabuival. Ezeket illik feldolgozni, lásd Németországot és a holokausztot. Annak, hogy abba az országba egy jó érzésű ember egyáltalán beteszi a lábát, az az oka, hogy történelmileg szembenéztek, kulturálisan feldolgozták a történteket. Balog Zoltán nem válaszolt ugyan direktben erre a levélre, de a támogatást megítélte. Ezt én válasznak tekintem. Sejtve a paranoid légkört, ami a minisztériumokban kísért, valószínűleg ez egy bátor döntés volt a részéről. Azt remélem, hogy precedensértékű.
narancs.hu: Szerinted ártott a filmnek a minisztérium berlini akciója, amikor a maguk kétbalkezes módján azt igyekeztek bizonygatni, hogy Magyarország élen jár a romák integrációjában?
FB: A minisztérium pr-osztályának a Filmunió asszisztálásával levezényelt akciója sokat segített a filmnek, mert nagy médiafigyelmet provokált. Azt gondolom, néhányan bánják, hogy mindez az országimázs rovására történt. Más szavakkal, a Csak a szél nagyon jót tett az országimázsnak, majdnem olyan jót, mint amekkorát a hozzá tartozó állami pr-akció ártott. A hibást a Filmunióban és a minisztérium pr-részlegén kell megkeresni. Balogot kár idekeverni, ő ugyanis államtitkár, nem kommunikációs szakember.
Fliegauf Bence lapunkban megjelent publicisztikája a hétköznapi rasszizmusról itt olvasható. A Csak a szél kritikája a Magyar Narancs április 5-i lapszámában fog megjelenni.
