Film

A vihar magja

  • 2014. augusztus 21.

Film

Aki egy katasztrófafilmet látott, látta mindet. Általában békés kisvárosi unalomból indítanak; szükséges némi környezetfestés, leendő főszereplők megrajzolása: kis sérelmek, nagy szív, egyszerű jellemek.

Van a közelítő Veszedelem (marslakó, szörnyeteg, természeti csapás), aminek érkezését az egyszerű ember nem is sejti (esetleg nem vesz róla tudomást), csak az az egyetlen (néha maroknyi) megszállott, aki egész életében tudta, hogy eljön majd az ő ideje/
idejük. Veszedelem lecsap, kisemberek nagy tetteket visznek véghez, szakemberek életüket áldozzák. A romokon mindenki szeretni kezdi a másikat, az élet értékes voltát a szereplők felismerik, és ezt könnyes tekintettel belemondják a kamerába. A háttérben lobog az amerikai zászló.

Itt sem látunk egyebet a szokott fordulatoknál, a nemzeti lobogóig bezárólag. Aminek az ő lobogása kissé zavarba ejtő: tornádó volt, természetesen eddig a legnagyobb, repülők, házak, komplett lakónegyedek kavarogtak a légtérben, csak a csillagos-sávos textil maradt valahogy a helyén, ha kissé gyűrötten is. Bár mit mondjon az ember, ha előzőleg látott főhőst páncélautójához botorkálni, miközben amúgy ka­mio­nok repkedtek a feje fölött?

Ne kukacoskodjunk! Már az is szép dolog, hogy vizsgált művünk valamilyen értelemben reflektál a természeti környezet kétségkívül drámai változására. Hogy ufótámadás meg aszteroidák helyett valódi problémákat pendít meg. Látványos a kidolgozás, grandiózusak a film­trükkök – és mindezek reális, különösen az Egyesült Államok területén egyre komolyabb veszélyekre hívják fel a figyelmet.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.