A szakasz, a Krisztus utolsó megkísértése, a Veszett világ vagy épp az eXistenZ kétszeres Oscar-jelölt sztárja e héttől Lars von Trier Antikrisztusában látható nálunk. A Berlinalén és a San Sebastiáni Filmfesztiválon beszéltünk vele.
*
Magyar Narancs: Sok gonosz szerepet játszol.
Willem Dafoe: Mindig meglepődöm, ha ilyeneket mondanak. Valóban játszottam sötét alakokat, de ha végignézzük a filmográfiámat, egyértelmű, hogy épp annyi jófiút játszottam, mint rosszat. A néző élménybefogadásától függ, mire emlékszik jobban.
MN: A külsőd "testhezállónak" bizonyult a furcsa, őrült karakterekhez?
WD: A Veszett a világ (1990) Bobby Perujához elég volt lenyalni a hajam, hátrafésülni, berakni a fogakat, és kész volt a figura! Néha egy táncstílus elsajátítása a járásod megváltoztatásához vagy egy akcentus, egy jó kellék elég ahhoz, hogy megszülessen a figura. Utána csak hagyod, hogy a színlelés ereje magával ragadjon.
MN: Ördögi karakterek mellett Jézust is életre keltetted.
WD: A Krisztus utolsó megkísértése (1986) azért volt különleges feladat, mert ki kellett törölnöm minden képet, ami Krisztusról élt bennem, és a témát övező nézői várakozásokról is meg kellett feledkeznem.
MN: A felismerhetetlenségig elmaszkírozva játszottál A vámpír árnyékában (2000), melyért második Oscar-jelölésedet kaptad.
WD: Minden színész álma egy ilyen szerep. Mert nagyon jó modellel dolgoztam: az eredeti némafilm főszereplőjét vettem alapul. Olyan erős maszkot raktak rám, hogy a stáb sok tagja sosem látott engem a saját arcommal. Amikor megérkeztek reggel a forgatásra, én már rég a sminkszobában ültem, amikor a munka végeztével elmentek, még mindig a különféle rétegeket szedték le rólam; én sem ismertem meg magamat a mozivásznon.
MN: Ha nincs maszk és kellék, mi a módszered?
WD: Theo Angelopulosz például pontosan megmondta, milyen hangmagasságot és hangerőt használjak. Egyes kollégáimat ez biztosan az őrületbe kergetné. Nekem kedvemre volt. Nincs trénerem (acting coach), aki mindig velem tart, mert csak egy pluszszűrőt jelentene köztem és a rendező közt. Sosem voltam olyan forgatáson, ahol egy kollégám nyakában ott lihegett volna egy ilyen mentor. Harvey Keitel az egyetlen kivétel.
MN: Minden színész megirigyelheti a rendezők listáját, akikkel dolgoztál már: Lynch, Herzog, Stone, Cronenberg, Wenders, Von Trier, Angelopulosz, Scorsese, Alan Parker, Ferrara, Friedkin, Rodriguez, Walter Hill, Bigelow, Minghella, John Waters, Spike Lee, Raimi...
WD: Elég határozott ízlésem van, a sajátos esztétikai érzékű, erős rendezőegyéniségekhez vonzódom. Mivel sosem tudni, milyenre sikeredik egy film, többet nyom a latban nálam a rendező személye, mint a forgatókönyv.
MN: Mennyit kell nyomulni, hogy ilyen figurákkal dolgozhass?
WD: Előfordul, hogy megkeresnek, de én is teszek lépéseket feléjük. Minden színész, aki azt állítja, hogy maximálisan kontrollálni tudja karrierjét, hazudik. Egy auteurnek nincs szüksége akaratos sztárra. Elég laza színész vagyok, aki az anyaghoz, a filmhez igazodik. Ezért tudtam talpon maradni.
MN: 30 év, több mint 80 film. Sehol egy kis antipátia?
WD: Még olyan kollégával is jól ki tudok jönni munka közben - sőt együtt lófrálunk a forgatás alatt -, akit az életben nem kedvelnék. Nem vonhatjuk ki magunkat annak hatása alól, hogy együtt járjuk be a világot e filmek készítése során. Életem legmeghatározóbb kapcsolatai mind a munkából adódtak. A szüleim is a szakmájuk révén ismerkedtek össze és zúgtak egymásba.
MN: Évente több filmet is forgatsz. Munkamániás lennél?
WD: Ha megnézik a filmográfiámat az imdb-n, gyakran tűnhet úgy, hogy hat-hét filmem vár bemutatásra. De ezek általában két-három év alatt gyűltek össze. És lehet olyan köztük, ami mondjuk háromheti munkát igényelt tőlem. Úgyhogy szó sincs arról, hogy ne lenne magánéletem. Ha hónapokig távol is vagyok, most már magammal viszem a feleségemet. Régen nem ilyen voltam. Ennek a szakmának az az egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy minden forgatási nap elképesztő kalandokat tartogat. És én a kaland kedvéért csinálom azt, amit csinálok. Rájöttem, hogy nem lehet úgy hazajönni négy hónapnyi intenzív meló után, hogy képes legyél megosztani a társaddal azt a sok élményt, amin keresztülmentél, és elvárd tőle, hogy viszonyulni tudjon ahhoz, ami veled történt. Márpedig ha olyan megszállottan végzi az ember a munkáját, ahogy én, akkor az élmények megosztása elengedhetetlen, különben a személyiséged egy fontos része kiszorul a párkapcsolatból.
MN: Sokat forgattál Európában, közel húsz filmet. Jól érzed magad mifelénk?
WD: Nyitott vagyok a különböző hátterű, kultúrájú emberekre, akik másként tekintenek a filmkészítésre, mint az amerikaiak. A Berlinben tartott mesterkurzuson például úgy éreztem, hogy ezeknek a fiataloknak kissé "keleti blokkos" az észjárásuk. Többször dolgoztam errefelé, lassan piros pontokat is kapok érte. Filmeztem Lengyelországban még Jaruzelski idején, amikor állt a berlini fal, újabban Bulgáriában meg Romániában, ahol a Ceausüescu-évek okozta elmaradottság jól látható. Jó pár ország turizmus-népszerűsítő bizottságának lehetnék a tagja, mert csupa jót mondok. De ha tudnák, hogy milyen helyről jöttem, az amerikai Midwestről, Wisconsinból, akkor nem csodálkoznának, hogy engem a Balkán sem borít ki.
