Mai, rohanó világunkban ki másban is bízhatna még az ember, ha nem Denzel Washingtonban. Az az idõ már a múlté, amikor még szemernyi kétségünk támadhatott D. W. sérthetetlenségét illetõen. Ma, ha Washington metróra száll, trolin utazik vagy ha csak közönségesen átkel a zebrán, fellélegezhet az utazóközönség: jöhet sorozatgyilkos jegyellenõr, szüleit nem tisztelõ diák vagy rágóját a széktámlába nyomó suhanc, az alkotmányban foglalt értékrend és a család szentsége nem sérülhet, illetve azok érhetnek csak csúfos véget, akik már a film elején is dohányoztak, csúnya szavakat használtak vagy trükköztek a bérletükkel. Így amikor valahol Pennsylvaniában, a kispénzû, de becsületes munkásemberek és a vonatsínekhez veszélyesen közel kiránduló kisiskolások közelében elszabadul (váltótani és féktani beavatás a film elején) egy mérgekkel gondosan megrakott tehervonat, s nincs az a fõhegesztõ (ritka beosztás egy akciófilmben), aki megállíthatná a nekivadult és a szó legszorosabb értelmében embertelen gépezetet, a menetrendre felesküdött D. W. összehúzza a szemöldökét. A Száguldó bomba akkor lenne nagyon rossz film, ha valami netán másként történne, de Tony Scott ezúttal tudja a dolgát; hagyja a karakterkedést meg az áltarantullás dialógokat másra, s mint hollywoodi fõhegesztõ csakis Denzel szemöldökeire meg a terhelt vonatra koncentrál. És igen, mint vonatos film a Száguldó bomba a hónap mozija, a tél slágere, az év közlekedési szenzációja. Nem is szabadna mást csinálnia T. Scottnak, mint mozgásban lévõ vonatokat fényképeznie. Az InterCom bemutatója ***
Figyelmébe ajánljuk
„Mások érdekeit nézik” – otthagyta a fideszes roma közösséget az országos önkormányzati elnök
Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?
Érett, nem öreg
Jarvis Cocker lusta embernek tartja magát, pedig elég sok mindent csinált a Pulp 2002-es feloszlása óta.
Még egy puzzledarab
Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.
Mi nem akartuk!
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
Koldus és királyfi
A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.
Mit csinálsz? Vendéglátózom
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
Ahol az életmód is politika
Hogyan formálódott története során és milyen ma a lengyel karikatúra, hogyan reflektál a múltra és a jelenre, mit vár a jövőtől, milyennek mutatja a nemzeti és a globális jelenségeket?
Popmenedzsment egykor és ma: Erdős Péter vs Deutsch Tamás
Mitől "Európa legnagyobbja" a tűzijáték? Attól, hogy nálunk költi rá a legtöbbet a kormány
Baljós fellegek
A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.
A bűvös hármas
Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.