"A hangjegyek nem érdekelnek" (Boris Kovac, Ritual Nova)

  • 1997. május 1.

Film

Első lemezét az újvidéki Új Symposion folyóirat adta ki, akkor hallottam először a zenéjét. Azóta történt velünk ez-az, szinte eltűnt a bakelitlemez, hogy csak a jelentősebb eseményeket említsem. Boris Kovac a háború és a mozgósítások elől Olaszországba menekült, onnan két és fél évre Szlovéniába költözött, elkezdett utazgatni, munkát kapott Ausztriában is. Aztán visszaköltözött Újvidékre.
Első lemezét az újvidéki Új Symposion folyóirat adta ki, akkor hallottam először a zenéjét. Azóta történt velünk ez-az, szinte eltűnt a bakelitlemez, hogy csak a jelentősebb eseményeket említsem. Boris Kovac a háború és a mozgósítások elől Olaszországba menekült, onnan két és fél évre Szlovéniába költözött, elkezdett utazgatni, munkát kapott Ausztriában is. Aztán visszaköltözött Újvidékre.

Magyar Narancs: Miért mentél vissza? Újvidéken jobb dolgoznod?

Boris Kovac: Természetesen ott érzem magam a legjobban, ott van legtöbb okom alkotni. Ugyanakkor a visszatérés egy rendkívül nehéz helyzet elfogadásával is járt. A gazdasági és persze a politikai helyzet következtében a lehetőségek minimálisak. A Soros Alapítvány kivételével nincs független kultúrfinanszírozási forrás. Szerencsére nagyon jó a zenekarom, kiválóak a zenészek. Kialakítottam a mikrorendszeremet, és ez teszi lehetővé számomra a munkát.

MN: Elhagyod-e Újvidéket, ha nem tör ki a háború?

BK: Nem. A háború előtt utaztam, koncerteztem külföldön, de nem volt késztetésem távozni: emigránsként éreztem magam otthon és bárhol a világban egyaránt. Ugyanakkor a Vajdaság számomra roppant fontos kulturális és földrajzi közeg, semmiképpen nem találtam volna fontosnak, hogy elmenjek. A háború előtt dolgoztam magyarokkal és olyanokkal is, akik hozzám hasonlóan vegyes házasságokban születtek. Anyám szerb, apám magyar, én tehát tipikus vajdasági termék vagyok - vagy melléktermék, ahogy vesszük. És ez számomra a vajdasági kultúra legértékesebb tulajdonsága. Bevallom, Olaszországot, Szlovéniát és Ausztriát sokkal szűkebb, egysíkúbb kulturális közegnek éltem meg, nem éreztem a különböző mentalitások párbeszédét. Mert számomra ez az alkotói hangulat előfeltétele.

MN: Használod is ezeket az elemeket, a Balkán tangó című szerzeményben, például...

BK: A zenémben szintetizálom a különböző hatásokat, mindet, ami körülvesz: a magyart, a románt, a szerbet és a vajdaságit, amelyik eleve egyfajta keverék. Vonz a török zene, a Közel-Kelet zenéje; inkább keleti embernek érzem magam, mint nyugatinak. A legkülönbözőbb formákból tanultam, megkíséreltem elegyíteni a tapasztalatokat, amikben részem volt. Foglalkoztam jazzelemeket tartalmazó improvizatív zenével, progresszív art-rockkal, kamarazenével. A térség rám ösztönzően hat. Mindig valamilyen kelet-nyugat irányú hatások között állok, keresem a megfelelő egyensúlyt.

MN: Hogyan született a Ritual Nova?

BK: A Ritual Nova eleinte egy multimediális együttes volt, a zene volt a színpadi kifejezés alapja, és voltak különböző vizuális elemek is. Most ez kizárólag zenei formáció, az elnevezést pedig megtartottam, mert nem találtam definíciót, amelyik pontosabban jellemezné törekvésemet: megkísérelni modern környezetben újraértelmezni a rituálét.

MN: Az első Ritual Nova-lemez az Új Symposion folyóirat mellékleteként jelent meg. Tudtál a folyóirat körüli politikai történésekről?

BK: Valamit hallottam ugyan, de én az újvidéki kulturális élet abszolút marginális figurája vagyok, soha nem fogadtak el teljesen sem a magyar, sem a szerb körök.

MN: Miért?

BK: Talán a származásom miatt, talán azért, mert nincs tehetségem ahhoz, hogy nemzeti alapon szerveződjek - bár távol áll tőlem, hogy semmibe vegyem a nemzeti hovatartozás érzését. Csupán arról van szó, hogy belőlem hiányzik; én egy kulturális térséghez érzem magam tartozónak. Jugoszlávnak éreztem magam, úgy véltem, ez a meghatározás jól kifejezi a bennünk lévő különbségeket. Ami az Új Symposiont illeti, hallottam valamit az ügyről, de nem ismertem az előző vezetést - idősebbek voltak nálam. A következő szerkesztőség pedig kész volt kiadni a lemezemet. De velük sem volt közelebbi kapcsolatom.

MN: Egyrészt kölcsönhatásokban gazdag közegként jellemzed a Vajdaságot, másrészt azt mondod, hogy nem fogadtak be sehol. Nem gondolod, hogy egyszer újra kell fogalmaznunk a volt Jugoszláviáról - az időnként idealisztikus, egészséges kulturális közegről - alkotott képet?

BK: Sajnálom, hogy Jugoszlávia mint utópia csak részben volt eredményes, hogy a gyakorlatban bebizonyosodott, egy ilyen ország nem maradhat meg realitásnak. Persze a háború előtt is voltak nemzeti feszültségek, és ez számomra feloldhatatlan ellentmondás volt. Nagyon sajnálom, hogy sok magyar értelmiségi elment, de tudni kell azt is, hogy számtalan szerb értelmiségi is elhagyta Jugoszláviát. Egyformán elleneztük a nacionalista hisztériát, és minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megállítsuk. A történelemnek azonban egyéb szándékai voltak.

MN: Ösztönöz az ott uralkodó nehéz, időnként hisztérikus és gyakran lehetetlen állapot?

BK: A munka menekülés: ezekben az években többet dolgoztam, mint valaha, és termékenyebb voltam, mint valaha. Nem sajnálom, hogy elmentem és átéltem azt, amit. Ez egy kihívás volt, amiből győztesként kerültem ki, elsősorban önmagammal szemben. Nem könnyű elviselni a feszültséget, a káoszt és a nyomást - kiút nincs, az ember viseli a sorsát és szembesül az igazsággal. De hitelesen kell élni. Számomra ez a zene, a zenével való foglalkozás értelme: a hangjegyek önmagukban nem érdekelnek. Soha nem esztétikai okokból vagy bizonyítási kényszerből zenéltem, hanem mert ez a médium áll legközelebb hozzám, evvel bánok a legjobban.

- emjé -

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.