A negyedik

  • Bori Erzsébet
  • 2007. november 1.

Film

Verzió Emberjogi Dokumentumfilm Fesztivál negyedszer, még több filmmel, még változatosabb programmal.
Úgy tűnik, 2004 óta nálunk is gyökeret vert a kezdeményezés, talán már nem is kellene elmondani, hogyan volt az, amikor a megvadult Jugoszláviából Prágába menekült Igor Blazevic kitalálta, milyen formában oszthatná meg másokkal is rettenetes tapasztalatait. A Verzión azóta is rendszeresen jelen van a balkáni háborúk kérdése - lásd idén A lista című filmet, amely Carla Del Ponte munkáját követi -, ahogy a világ többi lőporoshordója sem szűnik meg témát adni a dokumentumfilmeseknek: örökzöldünk a Közel-Kelet, nincs szabadulás a nyomor, polgárháború, népirtás és járványok sújtotta Afrikától, és Irak is sokkal hosszabb távú gondnak bizonyul, mint ahogy a rövidlátó katonák ígérték. Minden elismerésünk az izraeli filmeseké, akik önkritikus szemmel látják a hazai állapotokat, beleérzőn a palesztinok gondjait: ilyen a Híd a Wadi felett és a Kilenccsillagos szálloda, ki ne hagyják őket.

De a sokak által irigyelt Nyugatnak is megvan a maga számos baja: munkanélküliség, szélsőségesek, a társadalom elöregedése és mindaz, ami az öregséggel jár, a bevándorlók és más kisebbségek - köztük a többségben lévő sajátos kisebbség, a nők - problémái. Az idei válogatásban kiemelt helyet kapott a vallás, amelyet nem csak a régóta népszerű felekezeti gyűlölködés tesz problematikussá úgy nálunk, mint más nemzeteknél. Áldásos hatásait - hit, remény, szeretet - áldatlan mellékhatások kísérhetik, amit jól példáznak a fundemantalista keresztény szekták, a síiták túlhajtott mártírkultusza, a tálib rémuralom, vagy a törzsi vallás és a kereszténység legkártékonyabb elemeit egyesítő afrikai ördögűzők.

És eddig még csak a témák általános szintjét érintettük. Ezek is érdemesek a figyelemre, de igazán akkor lesz a dolog izgalmas, amikor megjelenik benne az ember. Az egyes ember, aki hozzáadja a testét, hangját, szava és szeme járását az úgynevezett társadalmi problémához. A kínai vörös burzsoá az újonnan vásárolt merdzsóban... a holokausztról beszélgető palesztin feketemunkások... a mexikói melós a gödörben... Ez az, amiben a dokumentumfilm verhetetlen.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.